A Tesco a szakszervezetnek már fizetett
A Tesco átutalta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete részére a korábban esedékes, de meg nem fizetett 65 ezer forint perköltséget. A Tesco illetékese ezt a tényt – az összeg nélkül – megerősítette. A szakszervezeti forrás szerint a kapott összeg egy korábbi, általa indított és a Tesco által elveszített per költsége – annak kamataival együtt -, illetve az általa kezdeményezett felszámolás közzétételi díja. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete múlt hét szerdai közleményében tudatta, hogy felszámolási eljárást kezdeményezett a Tesco gyáli logisztikai központjának 13 dolgozója is, mert a társaság három évre visszamenőlegesen tartozik nekik a rendelkezésre állási díjak kifizetésével. Ezen felül követelik a társaságtól a rendelkezésre állás ideje alatt elrendelt rendkívüli munkavégzésért járó díjukat is. A követelésük mintegy 10 millió forint. A szakszervezet azt közölte, hogy a Tesco az úgynevezett frissáru-kiszállítást végző mintegy 220 gépkocsivezetőjének több száz millió forinttal tartozik. Közülük egyelőre 18-an szólították fel a vállalatot az elmaradt pótlékok kifizetésére, és 13-an kezdeményeztek a társaság által elismert rendelkezésre állási díj miatt felszámolási eljárást. Ugyancsak múlt szerdán a Tesco minden alapot nélkülözőnek minősítette a felszámolási kezdeményezést. Közölték: „a vállalat 200 hivatásos sofőrje közül mindössze 20 jelezte, hogy tárgyalni kíván a bérstruktúra és az ehhez kapcsolódó kifizetések kapcsán. A tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak, és a Tesco arra törekszik, hogy minden érintett fél megelégedésére szolgáló megoldás szülessen”.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.