A Tesco PLC nettó nyeresége 16 százalékkal nőtt az első félévben

A társaság nettó profitja január-júniusban 1,38 milliárd font volt az egy évvel korábbi 1,18 milliárd fonthoz képest. Elemzők 1,31 milliárd fontra számítottak. Az áfa nélkül számított értékesítési árbevétel 31,81 milliárd font volt az első hat hónapban az egy évvel korábbi 29,51 milliárd euró után. Az áfa, üzemanyag-értékesítés nélkül számított, változatlan boltszámmal mért brit értékesítés ugyanakkor 0,5 százalékkal csökkent. Philip Clarke, a Tesco vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a magas üzemanyagárak miatt jelentősen csökkent a fogyasztók vásárlóereje, és ritkábban utaznak a városokon kívül lévő nagyobb áruházakba, ahol a nem élelmiszer jellegű termékek többségét árulják. A vezérigazgató tájékoztatása szerint ezen termékek értékesítése az első és második negyedévben egyaránt 4,8 százalékkal csökkent. A Tesco féléves jelentésében kiemeli, hogy a vállalat által lefedett területen belül jelentős eltérések vannak a gazdasági és fogyasztói környezet tekintetében. „A világpiaci visszaesés, és az azt követő szigorú megszorítások által leginkább sújtott piacokon, így Írországban és Magyarországon még akadozik a kilábalás a válságból, míg máshol, így Tájföldön erős növekedés tapasztalható” – írja közleményében a társaság. A két gyengélkedő európai állam esetében a Tesco arról tájékoztat, hogy az adott gazdasági körülmények miatt alacsony ütemben bővítik értékesítési területük nagyságát, amíg az általános gazdasági helyzet nem javul. Magyarországon az üzemanyag-eladások nélkül számított bruttó értékesítés éves összehasonlításban 2,6 százalékkal nőtt az első félévben. Az első negyedévben 3,5 százalékkal, míg a második negyedévben 1,8 százalékkal nőtt ez a mutató az előző év hasonló időszakához képest.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.