A válság miatt átmeneti támogatást kaphatnak az agrártermelők

A támogatás feltételeit jogszabály vagy pályázati felhívás tartalmazza, de mindenképpen átláthatónak kell lenniük azoknak. Az összes átmeneti támogatás 2008 első napjától ez év utolsó napjáig nem haladhatja meg a 15 ezer eurót. A következő szabály azonban az összeget lerontja, mivel azt egybe kell számítani a jelzett időszakban kapott kis összegű – de minimis – támogatásokkal. Az azonos elszámolható költségeknél sem a de minimis, sem pedig az egyéb állami támogatás nem halmozható. Vagyis egyféle költséghez csak egy támogatás jár. A rendelet felsorolja azokat a tevékenységeket, amelyekhez nem jár az átmeneti támogatás. Ilyen például a halászat, és a mezőgazdasági termékek feldolgozása, valamint forgalmazása is. A válság miatt átmeneti támogatást csak az a termelő kaphat, amely 2008. július 1-jén nem minősült nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak. Ha ezt követően – a globális pénzügyi és gazdasági válság miatt – került nehéz helyzetbe, akkor viszont jogosult a támogatásra. A rendelet használja a “támogatás nyújtásáról döntő szerv” megjelölést, de nem nevesíti azt. A szóban forgó rendelet megjelenésével kapcsolatban Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter elmondta: a jogszabály megalkotására azért volt szükség, mert a világgazdasági válság miatt az unió megduplázta – azaz 15 ezer euróra emelte – az úgynevezett de minimis támogatás összegét. Hozzátette: a támogatás kifizetésére azonban még a magyar agrárkormányzatnak forrást kell találnia, mivel azt a nemzeti büdzséből kell finanszírozni. Emellett pedig az elosztásról a szakmai szervezetekkel is egyeztetni kell.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.