A vártnál jobb eredmény a legnagyobb francia banknál

A tőkeérték alapján piacvezető francia társaság hétfőn közölt gyorsjelentése szerint az adózott nyereség az elemzői előrejelzésekben szereplő 1,7 milliárd euró helyett 2,1 milliárd volt, 31 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest. A kiugró eredmény úgy állt elő, hogy a bedőléssel fenyegető hitelekre kevesebbet kellett félretenni, a kereskedelmi banki ágazat jó teljesítménye pedig ellensúlyozta a befektetési banki részleg visszaesését, amit a pénzügyi piacokon a negyedév során jelentkezett turbulenciák idéztek elő. A rossz hitelek miatt 1,1 milliárd euró tartalékot képzett a bank, ami két éve a legkisebb összeg. Elemzők 1,5 milliárd euróra számítottak. A BNP Paribas a francia versenytársakkal – mint a Societe Generale vagy a Credit Agricole – együtt gond nélkül teljesítette az uniós bankfelügyelet (CEBS) úgynevezett banki stressztesztjét, amely a válságtűrő képességet mérte. A tőkemegfelelési mutató (Tier 1 ratio) a tavaly év végi 8 százalékról 8,4 százalékra emelkedett a második negyedévben, míg a CEBS vizsgálatában 6 százalék volt a követelmény. A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint a BNP Paribas várhatóan az első három közé kerül az uniós bankok között a második negyedévi eredmény alapján. A francia társaság mellett brit HSBC bankcsoport is a várakozásokat meghaladó eredményről számolt be hétfőn; a tőkeértéket tekintve a legnagyobb európai bank megduplázta nyereségét az első félévben. A nyugat-európai tőzsdék meredek emelkedéssel reagáltak, a régió piacainak teljesítményét összefoglalóan mutató FTSEurofirst-300 index nap közben május eleje óta a legmagasabb értékre, 1.063,70 pontra emelkedett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.