A VHT áfacsökkentést szorgalmaz a húsiparban

Ehelyett egyebek között ellenőrzött áfacsökkentéssel segítené a hústermékek keresletét. Az MSSZ március 30-án Budapesten a Kossuth téren demonstrációval kíván tiltakozni az ágazatban felgyülemlett megoldatlan problémák miatt. Németh Antal, a VHT elnöke jelezte: a szakmai szervezet úgy ítéli meg, hogy az ágazat érdekeit nem szolgálja a szakmapolitikai kérdések utcára vitele. Elmondta: az elmúlt hónapokban konstruktív párbeszéd alakult ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a VHT között a tekintetben, hogy miként lehetne segíteni az ágazat nehéz helyzetén. Az elnök úgy vélte, hogy ezt a folyamatot most inkább a szakmai párbeszéd erősítése, és nem a gondok utcára vitele segítheti. Közölte: a VHT elnöksége már korábban stratégiai tervet készített, amelyet eljuttatott a szaktárcához is. Ez egyebek között tartalmazza állatjóléti támogatási előleg kifizetését még az idén. Szükségesnek tartja továbbá az állatbetegségek megelőzésére jutó támogatások kifizetésének megkezdését belátható időn belül. Emellett a testület javasolta, hogy az áfa mértékét a jelenlegi 25 százalékról az uniós átlagára csökkentsék. Az elnökség úgy véli, hogy a magyar termékek keresletét és fogyasztását is ösztönözné az áfa csökkentése. Németh Antal jelezte: az áfa-csökkentés csak akkor érheti el a kitűzött célt, azaz, hogy a termelők és a fogyasztók zsebében is több maradjon, ha ellenőrzött keretek között valósul meg. Ennek feltétele egyebek között az árelemzés és árfigyelés, továbbá egy olyan szankciórendszer alkalmazása a kereskedelemben, amely lehetetlenné teszi az általános forgalmi adó csökkentéséből keletkező többlet “lenyelését”. Ez lehetővé tenné az ágazatban a jelenleg 30-35 százalékra becsülhető feketegazdaság arányának jelentős mérséklését. Az arány becslések szerint 15-20 százalékra csökkenhetne. Az áfabevétel kiesése pedig a terméktanács álláspontja szerint a legális gazdasági tevékenység növekedésével, valamint a fogyasztás emelkedésével mérsékelhető volna. A számítások szerint ha a mostani 25 százalékos áfa 10 százalék körülire csökkenne, a tőkehús után jelenleg befizetett 20 milliárd forintnyi áfa 12 milliárd forint körülire esne vissza – tájékoztatott a VHT elnöke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.