A vis maior következtében elmaradt beruházásokról

Így többek között lehetőséget kapnak a beruházásaik megvalósításra azok a pályázók is, akiket az elmúlt időszak időjárása hátráltatott a megnyert források felhasználásában, beruházásaik megvalósításában – tájékoztatott a Magyar Agrárkamara. A most megjelent rendelet lehetővé teszi, hogy a beruházási támogatásoknál – a vis maior esemény igazolásával egyidejűleg előterjesztett – kérelem esetén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a megvalósítási határidőt egy alkalommal legfeljebb egy évvel meghosszabbítsa, amennyiben a beruházást már elkezdték. A beruházás megkezdése akkor tekinthető igazoltnak, ha a gazdálkodó legalább egy, kifizetési kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó jogerős határozattal rendelkezik, és ebben nem csak egyéb elszámolható kiadást hagyott jóvá az MVH. Egyéb esetekben az ügyfélnek kell hitelt érdemlően bizonyítania a beruházás megkezdését. Amennyiben a megvalósítási határidőt az ügy összes körülményét figyelembe véve az MVH döntésével meghosszabbítja a határidőt, úgy az ügyfél fennálló üzemeltetési kötelezettsége a meghosszabbítás időtartamával meghosszabbodik. A módosítás a rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekre vonatkozik – tartalmazza a közlemény.

Vélemény, hozzászólás?