A vízellátás javítása az Ormánság felemelkedésének kulcsa
A politikus kifejtette, hogy mintegy 45 ezer hektárt, 36 települést érintő komplex és fenntartható vidékfejlesztési terv készül. Az Ős-Dráva program, amely a fenntartható vidékfejlesztés első hazai mintaprogramja, ugyan nem új keletű, de beindítását már nem lehet tovább halasztani – vélekedett. „A térségben többgenerációs a munkanélküliség, és az elvándorlók aránya is nagyon magas. Meg kell tartani a lakosságot, vagyis munkát kell adni nekik. A huszonnegyedik órában vagyunk” – jelentette ki Tiffán Zsolt. Az elképzelések szerint a Dráva hasznosításával, úgynevezett vízkormányzási rendszer kialakításával nyílhat lehetőség a térség fejlesztésre. A jelenleg hasznosítatlan folyó vizének egy részét szabályozottan, vízpótló árokhálózatokon keresztül tavakhoz, holtágakhoz, öntözendő területekhez juttatnák, a természetes eredetű lefolyásból származó vizet visszatartanák, tárolnák. Mindez a Dráva-meder által határolt úgynevezett Ős-Dráva térségében revitalizálná a holtágakat, tavakat, vizes élőhelyeket, amelyek közelében fellendülhet az ökoturizmus, a horgászat, a vadászat. Biztosítanák továbbá a mezőgazdasági területek öntözését, amelyeken pedig gyümölcsösöket, energiaültetvényeket telepíthetnek. A fejlesztések kedvező hatással lennének a zöldségtermesztésre, az állattartásra, a méhészkedésre, s egyebek mellett a hagyományos gyűjtögető tevékenység erősítésére is. Tiffán Zsolt szerint a program segtíségével a villányi borturizmushoz, a harkányi gyógyvízturizmushoz, vagy a most újjáalakuló siklósi várban tervezett kulturális turizmushoz csatlakozhatna az ormánsági ökoturizmus. A politikus úgy véli: a 20-25 milliárd forintot igénylő program már 3-4 év alatt eredményeket hozhat. „Közel 12 ezer embert érint a fejlesztési terv, és 1500-1600 munkahelyet teremtene első körben. A folyamatnak azonban öngerjesztő hatása is van: ahogy beindul a program, reményeink szerint a befektetők is észreveszik majd, hogy a térség pozitív értelemben változik” – fogalmazott a politikus. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium a víz-, a természet- és a környezetvédelmi ügyekért felelős államtitkára szerint az Ős-Dráva program azért jelentős a térség fejlesztése szempontjából, mivel hajdan a Dráva adta az itt élők megélhetésének gerincét. A folyót mintegy 150 évvel ezelőtt szabályozták, és most mesterséges módon szeretnének az eredetihez hasonló állapotba visszaállítani, vagyis ismét kanyargóssá tenni a Drávát. Ez a revitalizáció nemcsak elsődlegesen teremtene munkát nagyon sok helybélinek, hanem jótékony hatással lenne a térség más gazdasági területeire, így a turizmusra és a mezőgazdasági termelésre is – jelezte, csatlakozva a polgármester véleményéhez. Az államtitkár szerint a program első részének végrehajtásához a környezetvédelmi termékdíjból befolyó forrásokból mintegy 3 milliárd forintnyit lehetne fordítani. A program további része néhány év múlva valósulhatna meg uniós pénzek felhasználásával – tette hozzá.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.