Agrárfinanszírozás elsősorban piaci alapon

A Magyar Agrártudományi Egyesület (MAE) és a Szaktudás Kiadó Zrt. által szervezett konzultáción az államtitkár elmondta: a magyar mezőgazdaság támogatására fordítható forrás jövőre összességében 500 milliárd forint körül alakul. Ez a pénz mintegy a duplája annak, amit az ágazat az EU-csatlakozás előtt e terület finanszírozására önerőből költhetett. Most az agrárforrások több mint 70 százaléka már az unióból származik – tette hozzá Gőgös Zoltán.

Hitelállomány: 327 milliárd

Jelezte: a mezőgazdaság összes hitelállománya most mintegy 327 milliárd forintot tesz ki, ami a teljes nemzetgazdasági hitelállomány 4,5 százaléka. Az összhitelállományon belül a valamilyen módon támogatott agrárhitelek összege 124 milliárd forint. Ez az összes agrárhitel 38 százaléka. Gőgös Zoltán emlékeztetett arra: a gazdasági válság a korábbinál is nehezebbé tette az agrárvállalkozások helyzetét, mivel nehezebben juthatnak a gazdálkodók a vállalkozás működtetéséhez szükséges forrásokhoz. A pénzintézetek ugyanis az előző éveknél is nehezebben adnak kölcsönt a mezőgazdasági vállalkozásoknak. Ezért az agrártárca a bankokkal együttműködve különféle kedvező, de piaci alapon működő hitelkonstrukciókat dolgozott ki a gazdálkodók számára, hogy segítse a vállalkozások hitelhez jutását.

Programok programok hátán

Az államtitkár elmondta: az Agrár Fejlesztési Hitelprogramban – amelynek célja a mezőgazdasági beruházások finanszírozásának megkönnyítése – mintegy 20 milliárd forint szabad keret áll még a gazdálkodók rendelkezésére. Az Agrár Forgóeszköz Hitel – amely a rövid távú finanszírozást segíti – 15 milliárd forintos szabad forrással rendelkezik még. A Gabona Forgóeszköz Hitel program még fel nem használt része 3,6 milliárd forint. A termelői értékesítő szervezetek, azaz a tész-ek számára biztosított 5 milliárd forintos hitelkeret viszont már kimerült. Az államtitkár megjegyezte: ennek valamilyen mértékű feltöltési lehetőségén gondolkodik az agrárkormányzat. Az Élelmiszeripari Bankgarancia Program is sikeres, itt a rendelkezésre álló keret még tetemes, 18 milliárd forint – mondta Gőgös Zoltán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.