Agrárminiszteri charterjárat Magyarország és Finnország között
Ezt mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a héten finnországi tárgyalásán. A miniszter Észtországban is tárgyalt – tudta meg az AGRIBUSINESS.HU. Talán vannak, akik emlékeznek még arra, hogy Gráf József vendégül látta és Sirkka-Liisa Anttila finn mezőgazdasági és erdészeti minisztert, s a miniszterasszony Budapesten bejelentette: meghívja magyar kollégáját Finnországba. Megismétlődött ez Fazekas Sándor jelenlegi vidékfejlesztési miniszterrel is. Sirkka-Liisa Anttila a nyáron ismét vizitelt Budapesten, Fazekas Sándor pedig Sirkka-Liisa Anttila meghívására utazott most Helsinkibe. A kétoldalú megbeszélésen Fazekas Sándor tájékoztatta finn kollegáját a 2011. első félévi magyar uniós elnökség prioritásairól. Sirkka- Liisa Anttila miniszter asszony felajánlotta segítségét és tapasztalatait, hiszen 2006-ban Finnország töltötte be ezt a tisztséget. A 2013 utáni közös agrárpolitika (KAP) jövőjéről alapkérdésekben a két ország törekvései azonosak. Fontos, hogy az EU agrárköltségvetése legalább a jelenlegi szinten megmaradjon. Magyarország és Finnország is érdekelt a KAP II. pillérének, azaz a vidékfejlesztési politika súlyának növelésében. 2011-et az ENSZ Közgyűlése az erdők évének nyilvánította. Ezzel kapcsolatban Fazekas Sándor kifejtette, hogy Magyarország indokoltnak tartja a nemzeti adatgyűjtés uniós szintű összehangolását annak ellenére, hogy az EU nem rendelkezik közös erdészeti politikával. A magyar miniszter találkozott a finn környezetvédelmi közigazgatási államtitkár asszonnyal, Hannele Pokkával is. Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy Finnország magas szintű környezeti kultúrája mindig is példaként szolgált Magyarország számára. Ismertette a közelgő magyar EU-s elnökség környezetvédelmi prioritásait, valamint tájékoztatta kollegáját a vörösiszap katasztrófáról. Beszámolt a baleset körülményeiről, következményeiről és a kormány által tett gyors és hatékony intézkedésekről. Megköszönte, hogy Finnország a vörösiszap katasztrófa idején az elsők között ajánlotta fel segítségét hazánknak. Fazekas Sándor másnap, október 19-én Észtországba látogatott, ahol találkozott Helir Valdor Seeder mezőgazdasági miniszterrel. A KAP jövőjével kapcsolatban alapvetően azonos a magyar és az észt álláspont. A jövőbeli erős és közös agrárpolitika mellett mindkét ország fontosnak tartja a KAP egyszerűsítését is. Fazekas Sándor kifejtette, hogy Magyarország szeretné, ha uniós elnöksége alatt lényeges előrelépés történne ezen a területen. A tárgyaláson a miniszterek kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik vidékpolitikájáról, valamint Fazekas Sándor ismertette a földvásárlási moratóriumról szóló magyar álláspontot. A Jaanus Tamkivi észt környezetvédelmi miniszterrel folytatott megbeszélésen – a finnországi tárgyalásokhoz hasonlóan – a magyar agrártárca vezetője beszámolt a vörös iszap katasztrófáról, a megtett intézkedésekről és a baleset várható hatásairól. Kifejtette, hogy ilyen jellegű katasztrófa még nem történt sehol, így a kárelhárítás is új kihívásokat és megoldásokat tett szükségessé. Fazekas Sándor észt kollegájával is ismertette a 2011. évi magyar uniós elnökség környezetvédelmi prioritásait. Hangsúlyozta, hogy Magyarország kiemelt figyelmet kíván fordítani a természetvédelem, a biológiai sokféleség, a klímapolitika és a vízgazdálkodás témaköreire. Az észt és a magyar miniszter az alapvető célok mellett egyetértett abban is, hogy elengedhetetlenül fontos a CO2 kibocsátás csökkentése illetve semlegesítése. A találkozások megerősítették a magyar, a finn és az észt együttműködést, elsősorban azt a közös törekvést, hogy 2013 után is erős és közös agrárpolitikára van szükség Európában.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.