Az agrárpolitika középtávú alakításáról dönthetnek az agrárminiszterek

A miniszteri tanács – amelynek elnöke jelenleg Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – három hónapon át vitatta a témát az Európai Bizottság ősszel kiadott előterjesztése alapján. Ha a mostani záróvitában sikerül kialakítani a közös álláspontot, őszre a brüsszeli bizottság már jogszabályi javaslatokat terjeszthet elő a témában. A miniszterek már egyetértettek abban, hogy a következő évtized három fő célkitűzése a fenntartható élelmiszertermelés, a természeti erőforrásokkal való megfelelő gazdálkodás és a kiegyensúlyozott területi fejlesztés. Egyetértettek abban is, hogy fenn kell tartani az uniós támogatásokat az ágazatban. Ezek pontos alakulása azonban függ az EU 2014-ben kezdődő, következő hétéves költségvetési kereteinek alakulásától – erről az év folyamán később kezdődik és várhatóan több évig tart a tárgyalás a tagországok között. Fazekas Sándor a magyar soros elnökség honlapján megjelent interjújában hangsúlyozta: a tagállamok mindenképpen közös agrárpolitikát szeretnének, közös finanszírozással. Beszélt arról is, hogy megoszlanak a vélemények a közös finanszírozás mértékéről, és annak tagállamok közötti felosztásáról. Bíztató ugyanakkor, hogy az eltérő álláspontok ellenére a tagállamokban nyitottság mutatkozik a jelenleg különböző támogatási szintek közelítésére – fűzte hozzá. A legtöbb tisztázandó kérdést a közvetlen támogatások jövőbeli szerepe vetette fel az eddigi viták során, itt ugyanis jól érzékelhető a tagállamok eltérő szemlélete. Az EU szerepvállalásáról a piaci eszközök tekintetében szintén eltérnek a vélemények – mondta el a miniszter. Hangsúlyozta: fontos társadalmi elvárás, hogy a közös agrárpolitika (KAP) a környezeti célokat is figyelembe vegye. A zöldítési törekvés ezért a közvetlen támogatások és a vidékfejlesztési források egy részét további környezeti teljesítményekhez kötné. Meg kell tartani a már ma is létező és a vidékfejlesztési támogatások között szereplő agrár-környezetgazdálkodási programok hatékonyságát. Több tagállam járható útnak tartaná, ha az úgynevezett kölcsönös megfeleltetési szakmai követelményrendszert is átalakítanák e célkitűzés szellemében – ismertette Fazekas Sándor. A zöldítésnek összhangban kell lennie a KAP egyszerűsítésére irányuló törekvésekkel, tehát a gazdálkodók és a tagállami szakigazgatás adminisztratív terheit nem szabad növelni. A zöldítésnél egyidejűleg kell figyelembe venni a gazdák és a társadalom érdekeit, valamint a gazdasági realitásokat. Az utolsó vitát követően – február végén – Fazekas Sándor úgy nyilatkozott, hogy az eszmecseréken sok olyan elem mutatkozott, amely reményt ad a megegyezésre. Egyértelműen közös törekvése a minisztereknek, hogy az unió sikeres legyen a közös agrárpolitika megújításában – szögezte le. A viták alapján optimistának mondta magát Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse is. A csütörtöki találkozón szót ejtenek az uniós agrárpolitikai szabályozás egyszerűsítésének kérdéséről is. Számos vélemény szerint a helyenként túlságosan bonyolult, nehézkes szabályozás miatt nem használható ki teljes egészében a közös agrárpolitika összes előnye. Az elmúlt években mindazonáltal az EU már tett lépéseket az egyszerűsítés irányába, és szerepel ez a törekvés a már említett reformcélok között is. Foglalkoznak a mezőgazdasági miniszterek az uniós tejpiaci helyzettel is, és egy független jelentés alapján áttekintik az elmúlt öt évben lezajlott állatjóléti uniós akcióprogram eredményeit. A tervek szerint szavazni fog a tanács arról, hogy engedélyezik-e két génkezelt, amerikai kukoricaféleség és egy génjeiben szintén módosított szerkezetű, német gyapotfajta használatát élelmiszerek és állati takarmányok készítéséhez az Európai Unióban. Mivel ebben a kérdésben az EU-tagországok véleménye továbbra is súlyosan megosztott, nem várható, hogy elégséges többség születik akár e termékek engedélyezéséhez, akár forgalmazásuk megtiltásához. Ez esetben a döntés joga – az uniós szabályoknak megfelelően – visszaszáll az Európai Bizottságra, amely az eddigi tapasztalatok szerint általában hozzájárul a génkezelt termékek használatához.

Vélemény, hozzászólás?