Az élelmiszerárak további emelkedésére számít a Nestlé

A korábbi cégvezető egyúttal a génmódosított alapanyagok európai engedélyezése mellett érvelt. A 2008-as után jelenleg is egy újabb élelmiszerár-válság közepén van a világ – jelentette ki Brabeck-Letmathe. Előzőleg harminc éven át csökkentek, mígnem 2008-ban akár 300 százalékkal emelkedtek az árak – mondta. Jelenleg ismét emelkednek egyrészt a szárazság, másrészt az élelmiszer-alapanyagok bioüzemanyag-gyártásban való feldolgozása következményeként – hangoztatta. „Már most is a válság közepén vagyunk és világos, hogy továbbra is emelkedő nyersanyag-árakkal kell számolnunk” – mondta a világ vezető élelmiszer-gyártójának felügyelő bizottsági elnöke. A nyersanyagár-emelkedés elsősorban az alapvető élelmiszerek árában jelenik meg, és kevésbé a feldolgozott élelmiszereknél, éppen ezért a legalacsonyabb jövedelműeket érinti a leginkább – tette hozzá.  Brabeck-Letmathe szerint a Nestlé eddig jól el tudta hárítani az áremelkedés következményeit, így 2012-ben sem várható változás. Lehetségesnek tartja azonban, hogy a további áremelkedés 2013-ban már éreztetni fogja hatását. A svájci központú nemzetközi vállalatbirodalom 1997-2005 közötti vezérigazgatója kijelentette, hibás döntésnek tartja, hogy Európában nem engedélyezik a génmódosított alapanyagok élelmiszeripari felhasználását. „Mindmáig a világban egy ember sem halt meg génmódosított mezőgazdasági terméktől. Ha a politikusoknak meggyőződése, hogy a géntechnológia olyan rossz dolog, akkor minden olyan országba szóló repülőjegyet, ahol széles körben elterjedt a géntechnológia használata, figyelmeztetéssel kellene ellátni” – tette hozzá. A Nestlé 1999-ben a fogyasztói tiltakozások hatására megszüntette egy Amerikában már hosszabb ideje forgalmazott termékének németországi forgalmazását. Brabeck-Letmathe ezzel kapcsolatban kijelentette, a Nestlé ma nem árul olyan termékeket Európában, amelyek géntechnológiailag módosított alapanyagot tartalmaznak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.