Az Európai Unió agrárminiszterei a Hortobágyon

A miniszterek az avatást megelőzően megtekintették a helyi Pásztormúzeumot és kirakodóvásárt, majd a 300 éves mátai ménes lovasbemutatóján vettek részt. Fazekas Sándor a csárda átadásakor emlékeztetett arra, hogy Magyarország egyik történelmi nevezetessége Európa legnagyobb füves pusztájának a szívében található. A hortobágyi táj, az ott élő emberek „jelkép és érték” egyszerre: a magyarság szabadságszeretetének jelképe, s olyan érték, amit a honfoglaláskor magunkkal hoztunk és megőriztünk – mondta. A több mint 300 éves csárdát európai uniós támogatással sikerült felújítani. Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) igazgató helyettese hozzátette: a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) három új ökofejlesztési projektje fejeződött be, amihez 1,4 milliárd forint uniós támogatást biztosított a regionális fejlesztési program. Ebből az egyik „A történelem országútján” elnevezésű, amelynek keretében összesen 535 millió forintos költséggel megújult a Nagycsárda, a Kadarcsi és a Meggyes Csárda. Ugyancsak a nap folyamán adták át a „Daruvonulás a Hortobágyon” projekt keretében felújított Hortobágy-halastavi kisvasutat, amely az Öregtavak közé, a nemzeti park leggazdagabb madár élőhelyére szállítja a turistákat. A felújítással egy kilométerrel meghosszabbították a vasút nyomvonalát azon a területen, ahol eddig mintegy 300 madárfajt figyeltek meg. Az 500 millió forintos beruházás 89 százaléka uniós forrásból 11 százaléka hazai társfinanszírozásból valósult meg. A vendégek ezt követően a kilenclyukú híd lábánál csikós és fogathajtó bemutatót, majd íjász-bemutatót tekintettek meg. A vállalkozó szellemű tárcavezetők maguk is kipróbálták az íjakat, s többségük elsőre „lenyilazta” a célpontot. A hortobágyi program befejezéseként a „Puszta szafari” program keretében elkészült hortobágyi vadasparkot adta át Fazekas Sándor az uniós agrárminiszterek társaságában. A projekt 472 millió forint európai uniós támogatásból készült el, s az egykor a pusztán honos, de a civilizáció által kiszorított állatfajok bemutatóhelye. Utóbbiak között van az a 12 keselyű, amelyeket Spanyolországból szállítottak a Hortobágyra. Az Európai Unió agrárminisztereinek informális találkozója kedden zárt üléssel folytatódik, majd sajtókonferenciával fejeződik be Debrecenben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.