Az idén is átalakít a Spar
A társaság tavaly végrehajtott arculatváltását az indokolta, hogy a cég 2008-ban Magyarországon átvette a Plus hálózat mind a 174 üzletét. Az elsődleges átalakításokat követően kezdődtek meg a nagyobb léptékű átépítések is. Így a modernizálás a múlt év végéig 15 üzletet érintett, 2010-ben pedig további 70 üzlet átalakítása valósul meg. Az újabb átépítésekkel a vállalat a minőségi kereskedelmi szolgáltatást fejleszti tovább, amely főképp a vásárlók megelégedettségét és további kényelmét szolgálja. Az átalakítás költségeiről Laber Zsuzsa, a Spar Magyarország Kft. kommunikációs vezetője elmondta, hogy az több száz millió forintra rúg, de pontos összeget nem közölt. A Spar Magyarország éves konszolidált forgalma 2008-ban 31,53 százalékkal növekedett az előző évhez képest, és a cég 2009-es üzleti évben is – előzetesen nem pontosított – növekedésre számít – közölte korábban Feiner Péter, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. A Spar csoport éves konszolidált árbevétele a 2008-as üzleti évben elérte a 374,17 milliárd forintot, szemben az előző évi 284,46 milliárd forinttal. Ezzel a csoport 10-ről 14 százalékra növelte piaci részesedését Magyarországon.
Vélemény, hozzászólás?