Az ITD befejezte az exportőr kkv-k felmérését

 A magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség közlése szerint a céglátogatások módszere alkalmas volt arra, hogy az interjúk során olyan információkat is összegyűjtsenek, amelyek a statisztikai adatokból nem derülnek ki. Így például arra vonatkozó információkat is összegyűjtöttek, hogy a cégek milyen problémákkal találkoztak a külpiaci terjeszkedés közben, illetve hol jelentkeznek az állami szabályozás hiányosságai. Az ITD Hungary tudomása szerint ilyen jellegű felmérést még nem készítettek Magyarországon. Az ITD tanácsadói összesen 2.064 céghez látogattak el. Ezek a magyar kkv-export felét reprezentálják, azaz magyar tulajdonú, exportról döntést Magyarországon hozó cégek döntő többségét felmérték. A magyar gazdaság éves exportja mintegy 15.000 milliárd forint, ebből a kkv-k részesedése mindössze 18 százalék, és annak is mintegy 40 százaléka külföldi tulajdonú cég. Az ITD ezzel a programmal a magyar kkv-export nagyobb részét le tudja fedni. A legerősebb kkv-exportőrök a hagyományos szektorokból (élelmiszer, textil, fém) kerülnek ki, de feljövőben vannak a tudásalapú iparágak. A meglévő exportpiacok nem változtak az elmúlt években, de a közeli jövőben célként megjelölt piacok között teljesen új irányok vannak (Közel-Kelet, Távol-Kelet). Az ITD Hungary közlése szerint 55 olyan kkv működik, amely 2008-2009-ben is két egymást követő évben 30 százaléknál nagyobb mértékben tudta növelni exportját. Az ITD számára a program mintegy 70.000 munkaórát jelentett, 15 ágazati menedzser és 18 regionális kolléga vett részt a programban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.