Az NVT állami vagyongazdálkodási kérdésekben döntött

Az intézkedési tervet az Állami Számvevőszék szabta ki feladatként a vagyonkezelő szervezetnek és ugyancsak a számvevők javaslatának megfelelően kidolgozták az MNV Zrt. éves ellenőrzési tervét is. Az NVT egyetért azzal, hogy a földbirtokvagyon hasznosításának alapelveit külön, hosszabb távra szóló dokumentumba is kell foglalni. A tanács tagjai szerint át kell dolgozni a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek értékesítési szabályzatát is. A testület tudomásul vette az intézkedési tervet, és azt javasolja a döntéshozóknak: mérjék fel az MNV Zrt. jogszerű működését megnehezítő jogszabályi rendelkezések módosítási lehetőségeit. Különösen fontosnak tartják egyebek mellett a Nemzeti Földalapról szóló törvény és a vagyontörvény összehangolását.

Sikerült megállapodni

Az NVT határozott arról is, hogy aláírhatják a Miskolci Egyetem vagyonkezelői szerződését, ha azt az egyetem szenátusa 2009. október 21-én jóváhagyja. Megjegyzik, hogy egy speciális állami vagyoni kör helyzetének megnyugtató rendezésében történt jelentős előrelépés a vagyontanácsi döntéssel. Hosszas egyeztetések után sikerült megállapodni a felsőoktatási intézmények különleges jogállását és gazdálkodási körülményeit tükröző vagyonkezelési szerződésben. Az MNV Zrt. több körben tavaly nyár óta tárgyalt az egyetemekkel, folyamatosan kikérte véleményüket az optimális vagyonkezelési konstrukcióról, törekedve a tulajdonos állam és az intézmények érdekeinek együttes érvényesítésére.

Az egyetem kérelmezte

A tárgyalások során a felsőoktatási intézmények képviselői a kötelezettségvállalások pontos rögzítését kérték, és azt, hogy a szerződések indokolatlanul ne korlátozzák bevételi lehetőségeiket, hasznosítási elképzeléseiket. A felsőoktatási törvény 2009. január elsején hatályba lépett módosítása az egyetemek vagyonértékesítés eljárási rendjét megváltoztatta, lehetőséget adott a felsőoktatási intézményeknek a vagyonkezelésükben lévő állami vagyon saját hatáskörben történő értékesítésére. A törvény rendelkezései és a beérkezett vélemények alapján módosították a vagyonkezelési szerződés-tervezeteket. Ilyen körülmények között készült el a Miskolci Egyetem vagyonkezelési szerződésének tervezete, aminek jóváhagyását a közelmúltban maga az egyetem kérelmezte.

Új székházban a hivatalok

A Hajdú-Bihar és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, valamint a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal új, illetve megújuló székházba költözik. Nyíregyházán 868 millió forint ráfordítással bővítik a hivatal főépületét, hogy egy helyen legyen a 138 fős létszám. Debrecenben pedig az eddig hat különböző irodaépületben elhelyezett 162 munkavállalónak 1,8 milliárd forint beruházásban új irodakomplexumot építenek.

Friss pénz a kutatóknak

Az NVT döntött arról is, hogy négy gyümölcstermelő társaság közcélú feladatainak elvégzéséhez összesen 120 millió forint támogatást kaphasson az MNV Zrt.-től. A határozat szerint az Érdi GYDKF Nonprofit Közhasznú Kft., a CKI Nonprofit Közhasznú Kft. (Cegléd), a Fertődi Kutató Közhasznú Nonprofit Kft, valamint az Újfehértói GYKSZ Nonprofit Kft. 65 millió forintot azonnali támogatásaként kap, a fennmaradó részt pedig akkor folyósítják, ha pénzhiány veszélyeztetné a közcélú feladatok ellátását.

RFH közbeszerzések

Regionális Fejlesztési Holding két közbeszerzési eljárásának eredményét is jóváhagyta az NVT. A fejlesztési társaságnak a Fényeslitke-Komoró térségében tervezett ipari-logisztikai terület energiaellátására, a vízi közmű, a kommunikáció és a belső út kivitelezőjének kiválasztása szóló közbeszerzési pályázat sikeres volt, de eredménytelenül zárult a vasúti infrastruktúra kivitelezőjének kiválasztására kiírt eljárás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.