Az utóbbi évek legjobb szürete lehet az idei

A szakértők a rendkívül jó minőséget az időjárás kedvező változásának tulajdonítják. A klíma melegedésének következtében ugyanis az elmúlt öt évben megemelkedett a borok alkoholtartalma, némileg csökkent a savtartalom, finomodott a savak szerkezete, a fehérborok színe a korai fajták kivételével már nem a zöldbe, hanem a sárgába hajlik, a vörösboroké tovább mélyült.

Borhamisítás: az erkölcsi veszteség nagy

Így a magyar borok külső megjelenése, típusa, kémiai paraméterei egyre közelebb kerül a mediterrán borokhoz. Azzal az egy lényeges különbséggel, hogy a magyar borok ízvilága és illatintenzitása lényegesen gazdagabb a déli versenytársakénál. Az összegzés azt is megállapítja, hogy az utóbbi időben nyilvánosságra került borhamisítási ügyek által okozott erkölcsi veszteség nagyobb, mint az adott tétel nagyság. Különösen akkor igaz ez az állítás – mutatnak rá a szakértők -, ha biztosan tudható, hogy egészségkárosításról szó sincs. Az erkölcsi veszteség ugyanakkor érinti az egész magyar borászatot. A Varga Pincészet korábbi adatai szerint viszont a gazdasági recesszió miatt jelentős, átlagosan mintegy 20 százalékos visszaesés következett be a borászatban az utóbbi hónapokban. A pincékben a töltöttség mértéke 50-60 százalékos, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincs kereslet a piacon a bor iránt.

Vargáéknak megérte fejleszteni

Varga Péter hozzátette: cége csak mások rovására tudja piaci pozícióit megőrizni. Megjegyezte: ha a korábbi években nem fejlesztettek volna, és nem költenének többet marketingre, úgy most a Varga Pincészetnél is a borászatokban tapasztalható átlagos visszaeséssel kellene szembe nézni a válság hatására. Tavaly a cég árbevétele mintegy 2,5 milliárd forint körül mozgott, ami megegyezett az előző évivel. Az idén úgy számolnak, hogy a bevétel közelebb lesz a 3 milliárd forinthoz, a tavalyi mennyiség megtartása mellett. A Varga Pincészet évente mintegy 11 millió palackot értékesít. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának előzetes adatai szerint a szőlő mennyisége az idén az átlagosnál mintegy 10 százalékkal kevesebb, mintegy 500-550 ezer tonna lehet. Így 3 millió hektoliter körüli bor kerülhet ebben az évben a pincékbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.