Bank helyett a Garantiqát szeretik a pályázók

Radnai György, a társaság vezérigazgatója hangsúlyozza: „tavaly egész évben valamivel több mint 2 milliárd forint pályázati garancia-kérelem érkezett a céghez, most pedig az első félévben több mint 12 milliárd. Év végére az új szerződések értéke elérheti a 10 milliárd forintot”. A vezérigazgató szerint a gyors felfutásnak két összetevője van. Egyrészt emelkedik a pályázatok száma és értéke, másrészt a bankok a pályázati lehetőségekből inkább a saját erő pótlására szolgáló hitelkihelyezéseket vállalják, s óvakodnak bankgaranciát adni. A Garantiqa minden ügyletet kizárólag saját kockázatra, állami viszontgarancia nélkül köt meg. A Garantiqa pályázati garanciájának a kedvező díj mellett két másik előnye van: nagy összegű támogatásokhoz is igényelhető és nem kell hozzá fedezet. A társaság garanciavállalása magyarországi és uniós pályázathoz is igénybe vehető. A cég korábbi tájékoztatása szerint a Garantiqa az első félévében összesen 15.532 szerződés keretében 189 milliárd forint összegben vállalt garanciát, döntő többségében kis- és közepes vállalkozások hiteleire.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.