Befejeződtek a Tisza beregi töltésfejlesztésének idei munkálatai

Az unió kohéziós alapjának 85 százalékos arányú támogatásával 2010-ben indított beruházás során Vásárosnamény és Lónya között 28 kilométer hosszú tiszai töltésszakasz komplex fejlesztése történik meg a jövő év októberéig – közölte az igazgató. A fejlesztéssel az árvizektől leginkább veszélyeztetett beregi Tisza-szakasz jobb partján 100 százalékos kiépítettségűvé válik a védelmi rendszer.     Vásárosnamény és Lónya között a folyó gátját egy méterrel emelik meg, illetve a töltés szélességét megkétszerezik. A gátkorona szilárd burkolatot is kap, az aszfaltozott töltéstető “béke időben” kerékpárútként funkcionál. Korszerűsítik az árvízvédelmi előrejelző informatikai és monitoring rendszert is, valamint a töltések karbantartásához új gépeket vásárolnak. Az igazgató elmondta még: az idén a kedvező időjárás lehetőséget adott arra, hogy a kivitelezők behozzák a tavalyi, rendkívüli esőzések és áradások, valamint belvizek okozta lemaradást. A beépített földmennyiség már megközelítette a 1,1 millió köbmétert, így már csak 0,3 millió köbméter föld beépítése van hátra a Vásárosnamény és Tiszaszalka közötti tiszai gátszakaszon.     Bodnár Gáspár megemlítette még: tervezik, hogy a jövőben a Tisza beregi bal partján, Vásárosnamény és Záhony között, ahol a magas partfal miatt még nincs védelmi rendszer, szintén kiépítik a gátakat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.