Bejelentési kötelezettség az AKG programban

Ez a bejelentés az egyik fontos feltétele annak, hogy az érintettek az idén meghirdetett támogatást igénybe vehessék – emlékeztetett a sajtófőnök. Hozzátette: ez nem jelent mást, mint azt, hogy bizonyos agrotechnikai műveltek időben történő elvégzéséről vár nyilatkozatokat a hivatal. Ezeknek az információknak a zöldtrágyázásról a vetés beforgatását megelőző, a másodvetésről valamint a mélylazításról a munkálatok elvégzését követő tíz munkanapon belül kell beérkeznie az MVH-hoz. A bejelentési kötelezettség a teljes támogatási időszak alatt fennáll, vagyis ez év szeptember 1-től 2014. augusztus 31-ig. A bejelentés csak az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon lehet megtenni. Ezt pedig faxon, postán illtetve elektronikusan is be lehet nyújtani az MVH illetékes megyei kirendeltségeihez. Soproni Horváth Lajos elmondta: agrár-környezetgazdálkodási projektek finanszírozására évente 49,3 milliárd forint áll rendelkezésre. Így öt év alatt csaknem 250 milliárd forint jut e terület támogatására. A támogatási források döntő hányada, évente mintegy 38 milliárd forint a szántóföldi célprogram finanszírozását szolgája. Öt év alatt erre mint egy 190 milliárd forint jut – közölte a sajtófőnök.

Vélemény, hozzászólás?