Bemutatták a Magyarországon fejlesztett első hibrid teherautót

A tanulmány jármű kialakítását a Baross Gábor pályázat mintegy 70 millió forinttal támogatta. A konzorcium egy gyári dízelhajtású Ford tehergépkocsit alakított át hibrid hajtásúvá a hátsó kerekek elektromos meghajtásának kifejlesztésével. A jármű vagy hibrid, vagy dízel üzemben vagy elektromos üzemben működik a vezető döntése alapján. Az elektromos üzem két, egyenként 30 kilowattos teljesítményű villamos motorral működik, a motorok a jármű hátsó tengelyét hajtják meg. Városi forgalomban 70-80 kilométert tud megtenni a teherautó tisztán villamos hajtással. A járműre lítium akkumulátorokat szereltek.  A töltést részint napelemmel, részint hálózati töltéssel oldják meg, de lehetőség van arra is, hogy a fékezési energiát  a jármű  visszanyerje. Ez utóbbi az úgy nevezett vonszoló töltés. A teherautó tetején lévő 7 négyzetméteres napelemes egységnek az a funkciója, hogy rátöltsön az akkumulátorra. A konzorcium vezetője, az amerikai AMC magyarországi fejlesztő leányvállalata, az AMC-Europe Kft. a jármű elektronikus rendszereit fejlesztette a projektben.  Az Intermotor Kft. feladata a villanymotorokat fejlesztése volt. Az egyetem a járműfejlesztést, az átalakítást, és a hajtástechnika optimalizálását végezte, továbbá a teherautó számítógépes vezérlését dolgozta ki. A járművet a továbbiakban országúton és városban is tesztelik majd. A tanulmányautó további kutatás-fejlesztés és oktatás alapját képezi az egyetemen, nem szállításra  fogják használni – mondta a Varga Zoltán. A fejlesztők azonban arra is számítanak, hogy piaci termék lesz belőle, akár az egész  autó, akár a benne működő egységek piacképesek lesznek – jegyezte meg az egyetem decense.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.