Bioerőművet avattak Szakolyban

Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a létesítmény átadásán példaértékűnek nevezte a 14 milliárd forintos költségből épült, 20 megawatt teljesítményű üzem létrehozását, kiemelve, hogy a fejlesztés az energetikai és környezetvédelmi célok mellett a mezőgazdaság szerkezetátalakítását is elősegíti. Az energianövények termesztésével mintegy 200 agrárvállalkozónak teremtenek munkahelyet. Emellett az úgynevezett hulladékhő hasznosítására 35 hektáros kertészetet hoznak majd létre, további 250 környékbeli lakosnak biztosítva rendszeres foglalkoztatást.

Aki működteti és aki hitelez

A szakolyi bioerőművet a Dél-Nyírségi Bioenergia Művek (DBM) Zrt. működteti, amelynek fő tulajdonosa 62 százalékos arányban – mint fejlesztő társaság is – a magántőkéből alapított Liget Kft. Résztulajdonos továbbá a Tohoku Epco, Japán egyik legnagyobb áramszolgáltatója, valamint a Gea Egi Zrt., a magyar energetika egyik legismertebb mérnöki intézménye, és a Vis Zrt. Az utóbbi két cég az építési munkák fővállalkozója is volt. A 14 milliárd forintos beruházás finanszírozását a Magyar Fejlesztési Bank és a K&H Bank szindikált hitele biztosította, 50-50 százalékos kockázatvállalással. A kormány a munkahelyteremtéshez 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

A tüzelőnek valót telepítik

Az erőmű tüzelő anyagának előállítására a térségben megalakult a Tisza Szövetkezet, amely 7.000 hektáron telepít energianövényeket. Derzsi Mihály, a szövetkezet elnöke elmondta: 500 hektáron már megtörtént a telepítés, amelyet – szerinte – a létesítmény mostani avatása felgyorsít a régióban. Hozzátette: nemcsak Szakoly körzetében, hanem a magyar-román határon túl, Érmellék és Szatmár környékén is telepíteni szándékoznak fűz- és nyárfaerdőket. Az elnök arról is szólt, hogy az üzemben 5.000 tonna biohamu is keletkezik, amelynek hasznosítására most készülnek a tervek, a mezőgazdasági területekre szeretnék kijuttatni, tápanyagként a humuszképződés elősegítésére. Derzsi Mihály tájékoztatott arról is, hogy a 35 hektáros, az erőmű hőjét hasznosító kertészet létrehozására külön vállalkozói csoport alakul. Az üvegházas kertészetben zöldségfélét termesztenek majd, ami már most biztos piaci megrendelésekkel rendelkezik. A kertészetben mintegy 250 ember foglalkoztatását tervezik a jövő évtől.

Vélemény, hozzászólás?