Biogázüzemek létesülhetnek a vörösiszap sújtotta településeken

A beruházásokat az Új Magyarország Fejlesztési Terv KEOP 4.4.0 pályázati keretéből valósítanák meg, amelyhez az Európai Unió hátrányos helyzetű kistérség esetén hatvan százalékos támogatást nyújt – mondta Enyingi Tibor. Hozzátette: a fennmaradó 40 százalékot bankhitelből biztosítanák, az üzemeknek a gazdálkodók résztulajdonosai lennének. Minden településre épülne egy-egy biogázüzem, amelyek alapanyagát a szennyezett területen termesztett lágyszárú energianövények – például csicsóka és szilfium – adnák. A lágyszárú növények előnye a fásszárú energianövényekkel – például a fűzfélékkel – szemben, hogy már az első évben felhasználhatók tüzelőanyagnak – mondta az ügyvezető. A földekre kiömlött vörösiszap az élelmiszertermelést lélektani okokból is kizárja, ezért a biogáztermelés biztosítaná a terület tartós mezőgazdasági hasznosítását – tette hozzá. Enyingi Tibor elmondta: a jól bejáratott külföldi technológia lényege, hogy a vörösiszap eltávolítását követően nehézfém adszorpciós vetésforgóban speciális évelő növényeket termelnének, amelyek a talajba jutott nehézfémeket felveszik. A növények által termelt biomasszával működnének a biogázüzemek, a biogáztermelés (fermentáció) után a nehézfémek a folyamat melléktermékeként keletkező biotrágyában maradnak. A biotrágyát komposztálással és égetéssel semlegesítenék, a hamu veszélyeshulladék-lerakóba kerül – ismertette Enyingi Tibor. Az üzemek gazdaságosságáról elmondta, hogy egy üzem 300 hektáros termőterületet igényel, és közel egymilliárd forintnyi beruházást. Évi 100 ezer tonna biomassza feldolgozásával a hatékonysági számításokat kidolgozó Natúrzóna Nonprofit Kft. szerint a beruházás három év alatt térül meg. Hőtermelés nélkül a biogázüzemmel hektáronként 150 ezer forintos jövedelem állítható elő 800 kilowatt teljesítményű üzemmel számolva. A gazdák és az önkormányzatok tulajdonába kerülő üzemek zöld áramot és hulladékhőt értékesíthetnének, amellyel évi 800 millió forintos bevételt érhetnének el a terveket kidolgozó vállalat számításai szerint. Gelencsér Géza, a Magyar Vidék Szövetség elnöke szerint a bemutatott terv lehetőség, a döntés a gazdálkodók kezében van.

Vélemény, hozzászólás?