Bővíteni kell a magyar-egyiptomi kereskedelmet

Ezt Rasid Mohamed Rasid Huszein egyiptomi kereskedelmi és ipari miniszter mondta Budapesten az ITD Hungary által szervezett Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumon. A miniszter reálisnak nevezte Sólyom László magyar köztársasági elnök azon kijelentését, hogy az országok közötti kétoldalú kereskedelem volumenét néhány éven belül 500 millió dollárra lehet növelni. Hangsúlyozta: ezt az is alátámasztja, hogy 2003 óta körülbelül hétszeresére nőtt a külkereskedelmi forgalom Egyiptom és Magyarország között. Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hozzáfűzte: reális az 500 millió dolláros cél, az azonban, hogy mennyire lesz gyors a kereskedelmi kapcsolatok megélénkülése, a gazdasági kilábalás gyorsaságától is függ.

Egyiptom vonzó célpont lehet
Mohamed Hoszni Mubarak Egyiptom köztársasági elnöke hangsúlyozta: sok potenciál van a kereskedelmi és befektetési kapcsolatok erősítésében. Egyiptom, mint Afrika és a Közel-Kelet egyik vezető gazdasága, a magyar működőtőke számára azért is vonzó célpont lehet, mert a gazdasági válság alig érintette az országot: 2009-re a krízis ellenére is 4,7 százalékos gazdasági növekedés várható – mondta az elnök. Rasid Mohamed Rasid Huszein elmondta, hogy az ITDH által szervezett üzleti fórum keretet ad a kétoldalú vállalati megbeszéléséknek, amelyek után együttműködési jegyzőkönyveket is aláírnak.

A kapcsolatok egyelőre szerények
Az ITD Hungary adatai szerint a Magyarország és Egyiptom közötti befektetési kapcsolatok egyelőre szerények, Magyarországon néhány kisebb alaptőkével rendelkező idegenforgalmi vállalkozás működik. A legjelentősebb egyiptomi cégek Magyarországon például az Egyptair légitársaság, az Anubius Travel, a márványkitermeléssel és kereskedelemmel foglalkozó Cairo Stone, vagy a sejtterápia területén tevékenykedő Vacsera. Az üzleti fórumot követő sajtótájékoztatón Varga István elmondta: Egyiptom az észak-afrikai régióban Magyarország legfontosabb gazdasági partnere, így közös cél az üzleti lehetőségek minél szélesebb körű kihasználása. Szólt arról is, hogy a magyar gyógyászati – és wellness-turizmus is kiváló befektetési lehetőség lehet Egyiptom számára.

Ma 28 egyiptomi vállalatban van magyar befektetés
Mahmud Mohieddin egyiptomi befektetési miniszter arról beszélt, hogy jelenleg 28 egyiptomi vállalatban van magyar befektetés, amelyek legtöbbje az utóbbi 5 évben valósult meg. Kiemelte: hét területen lát lehetőséget a magyar cégek számára Egyiptomban. Így a mezőgazdaság, beleértve a tej- és az élelmiszeripart, a vízgazdálkodás, a környezetvédelem, a vakcinagyártás, az orvosi műszerek és berendezések gyártása, a megújuló energia, az információtechnológia és a közlekedés területén. Deés György, az egyik Egyiptomban érdekelt magyar cég, az Arnitel Zrt. vezérigazgatója elmondta: még az idén megkezdődnek a tárgyalások az egyiptomi partnerekkel két fontos magyar projektről. Az egyik egy szarvasmarha telep létrehozása, a másik pedig egy magyar fejlesztésű tengervíz sótalanító rendszer felépítése.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.