Brüsszel jóváhagyta az uniós források átcsoportosítását

A kormány tavaly decemberben fogadta el az ÚMFT módosításáról szóló terveket, azóta folytak az egyeztetések a brüsszeli jóváhagyásról. A kormány tavalyi jóváhagyása nyomán 2009-2010-ben több mint 260 milliárd forintot csoportosítsanak át az operatív programok között, illetve a programokon belül. A mostani döntéssel Brüsszel a kormány által elfogadott összegből 111 milliárd forint átcsoportosítására adott engedélyt. A GOP-ba a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból (TIOP) és a Közlekedési Operatív Programból (KözOP) csoportosítják át a pénzeket. A 111 milliárd forint legnagyobb része – 105 milliárd – a vállalkozások – kiemelten a kis- és középvállalkozások – komplex fejlesztésére áll majd rendelkezésre. Varju László elmondta: az átcsoportosításkor a legfőbb cél a munkahelyek védelme, és ezen keresztül Magyarország versenyképességének javítása és a gazdaság élénkítése volt. Az átcsoportosításkor az volt a legfőbb alapelv volt, hogy az elvonás a legkisebb negatív hatással legyen az adott programra – hangsúlyozta Varju László. Ennek megfelelően olyan programokból történik pénzelvonás, amelyek iránt alacsony volt az érdeklődés, és amelyeknek csupán visszafogott jelentősége van a gazdasági válság kezelése szempontjából, valamint amelyek megvalósulása kockázatosnak tekinthető. Az államtitkár kiemelte: a források átcsoportosításának legnagyobb nyertese a GOP, ahol a jelentősen kibővült keret a kis- és középvállalkozások komplex technológiai fejlesztésére és a vállalati beruházások támogatására fordítható. A forrásból a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) becslései szerint 4.000 kis- és középvállalkozás juthat támogatáshoz és hajthat végre fejlesztést a következő időszakban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.