Budapesti iroda nyílik a Duna-stratégia támogatására

A nyilatkozatot Luxembourgban, az ECOFIN Tanács ülését megelőzően írták alá, és a dokumentum értelmében Budapesten nyitják meg a Budapest Duna Kontakt Pont irodát. A közlemény emlékeztet arra, hogy az EU Duna-stratégiájában nyolc uniós tagállam (Ausztria, Bulgária, Cseh Köztársaság, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) és hat unión kívüli ország (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Moldova, Montenegró, Szerbia és Ukrajna) vesz részt. Magyarország a soros EU-elnökség kiemelt céljaként nemcsak segítette a stratégia jóváhagyását az EU 27 tagállamában, hanem el is indította a program végrehajtását. A végrehajtásban jelentős szerepet vállal az EIB azzal, hogy a hétfőn aláírt nyilatkozatnak megfelelően együttműködik Magyarországgal a budapesti iroda felállításában – mutat rá a közlemény. Hozzáteszi: az irodának a stratégia végrehajtásában és a rendelkezésre álló források koordinációjában végzendő munkáját az EIB, Magyarország és más érdekelt országok szakértői végzik. Az államtitkárság tájékoztatása szerint az EIB a budapesti iroda munkáját a Duna-stratégia témakörei közül elsősorban a mobilitás fejlesztése, a vízminőség és az energia területén támogatja szakértői segítségnyújtással és projekt-finanszírozással. Az iroda felállításának célja, hogy a stratégia megvalósítására használható uniós források mobilizálását a már elérhető projekt-előkészítő eszközök (JASPERS, ELENA) és az unión kívüli országoknak is hozzáférhető multi-donor alapok (WBIF, NIF) segítségével támogassák – írták. Az EU Duna-stratégiája a Duna vízgyűjtő területéhez tartozó régiók és országok makroregionális fejlesztési stratégiája és akcióterve, amelynek célja a dunai makrorégió fenntartható fejlesztése, természeti területeinek, tájainak és kulturális értékeinek védelme. Az Európai Tanács 2009. júniusi felkérése alapján az Európai Bizottság 2010 decemberében tett javaslatot a stratégiára, amelynek várható elfogadása a soros magyar elnökségre esik. Magyarország a stratégiában egyebek mellett a fenntartható energiafelhasználás ösztönzése, a vízminőség helyreállítsa és megőrzése, valamint a környezeti kockázatok kezelése területéért felel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.