Búzatermési rekordra számítanak Indiában
Sarad Pavar (képünkön) mezőgazdasági miniszter szerdai bejelentése szerint az idei búzatermés minden korábbinál bőségesebb, 81,47 millió tonna lehet, a tavalyi 80,71 millió után. A teljes gabonatermés 232,07 millió tonna lehet a 2010/2011-es időszakban, ami jelentősen meghaladja az egy évvel korábbi, súlyos aszályokkal terhes 2009/2010-es szezonban elért 218,11 millió tonnát, ugyanakkor némileg elmarad a 2008/2009-ben elért 234,47 millió tonnás történelmi rekordtól. Indiában – a Kína után második legnagyobb búzatermelő országban – októbertől vetnek, és márciusban kezdődik a betakarítás. A jó termés enyhítheti az élelmiszer-inflációt a csaknem 1,2 milliárd lakosú országban, ahol tavaly 17 százalékkal drágultak az élelmiszerek. Ugyanakkor Kínában tovább emelkedhetnek az árak, az ország északi részén pusztító szárazság miatt. Januárban 16 százalékkal kellett többet fizetni a búzáért, mint egy évvel korábban, és a helyzet tovább mérgesedhet, mert a tavaly október óta tartó aszály éppen azt a nyolc tartományt sújtja, amelyek együttvéve az ország teljes gabonatermésének bő 80 százalékát adja. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) szerint az érintett térségben annyira vékony a hótakaró, és olyan száraz a föld, hogy végveszélybe került az őszi vetés, amelynek júniusra kellene beérnie.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.