Célegyenesben a 4-es főút Kisújszállást elkerülő szakaszának építése

Loppert Dániel (képünkön) elmondta: a műszaki átadás-átvétel várhatóan 2-3 hetet vesz igénybe, majd a Nemzeti Közlekedési Hatóság helyezi forgalomba az új elkerülő utat, amelyet előre láthatólag 2011. elején vehetnek birtokba az autósok. A Kisújszállást elkerülő 11 kilométeres szakasz jelentős mértékben mentesíti majd a Jász-Nagykun-Szolnok megyei települést a 4-es számú főútnak jelenleg még a városközponton áthaladó forgalmától. Ezzel egyszersmind csökken a város környezeti terheltsége is. A főút forgalmának felgyorsítása a térség fejlődése szempontjából is fontos – tette hozzá Loppert Dániel. „Naponta 15 ezer jármű közlekedik a fővárost az ukrán határral és Észak-Erdéllyel összekötő 4-es főútnak ezen a szakaszán, az új útpálya átadásával a várakozások szerint csökkenhet a súlyos közlekedési balesetek száma a térségben” – mondta. A 85 százalékban uniós támogatással megvalósuló projekt teljes költségvetése 12 milliárd forint, melyet 2008-ban a Közlekedés Operatív Program keretében nyert el a beruházó.

Vélemény, hozzászólás?