Csatlakozhat Magyarország a GMO-mentes Alpok Adria régióhoz

Kifejtette: korábban egyeztettek a kormányzati oldallal is, ezért remélik, hogy a bizottsági javaslat a kormányzat támogatásával többségi támogatást kap. A szimbolikus lépés megerősítené a magyar elkötelezettséget a GMO-mentesség fenntartása mellett – hangsúlyozta Jávor Benedek. Minden olyan elem, amely erősíti a magyar GMO-mentesség fenntartását, fontos eszköz annak érdekében, hogy a változó nemzetközi környezetben Magyarország ki tudjon tartani a jelenleg fennálló GMO moratóriumok mellett és fenntartsa a GMO-tilalmat. Azért is fontos ez, mert a génmódosított növények „nem ismerik az országhatárokat”, s ha valahol a környező országokban a mezőgazdasági termelésben megjelennek, előbb-utóbb felbukkanhatnak Magyarországon is. „Nekünk tehát az az érdekünk, hogy Magyarország ne szigetszerűen maradjon GMO-mentes… Ebből a szempontból minden regionális kezdeményezés, illetve együttműködés hasznos” – fogalmazott a bizottság elnöke. Jávor Benedek hangsúlyozta, hogy egy GMO-mentes régió létrehozása hozzájárulhat ahhoz, hogy az érintett országok tartósan elkötelezzék magukat a GMO-mentesség fenntartása mellett. Az ideális az lenne, ha valamennyi környező ország csatlakozna ehhez vagy más hasonló régióhoz – tette hozzá. Magyarország mellett a GMO-mentes Alpok-Adria régióhoz Horvátország, Ausztria, Szlovénia és néhány észak-olasz tartomány csatlakozna.

Vélemény, hozzászólás?