Csökentené a gabonalobbi a gabonák és olajosmagvak áfáját

A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetsége levélben fordult a Pénzügyminisztériumhoz (PM) és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (FVM), kezdeményezve a gabonák és olajosmagvak áfájának csökkentését. A napokban megérkezett a szövetség számára a PM elutasító válaszlevele, mely a szövetség számára nem meggyőző és a levélben felsorolt két indok egyikét sem tudják elfogadni – érvelt Pótsa Zsófia, a szövetség főtitkára. Egyrészt ugyanis arra hivatkoznak, hogy csak a közösségi hozzáadott érték-adó rendelkezésekkel konform intézkedések hozhatók Magyarországon is. Másrészt azért nem foglalkozhatnak az üggyel, mert a kedvezményes adómérték alkalmazásának kiszélesítése jelenleg nincs napirenden. A szövetség nem véletlenül küldte meg az EU tagállamaiban használatos ÁFA kulcsokat is. A levéllel meg az volt a szándékuk, hogy napirendre kerüljön a téma. Az mindenesetre biztató, hogy a két kifogás valójában nem lehet kifogás – vélik a szakemberek. A szövetség ezért ismételten levélben fordul a PM-hez, ezúttal konkrétan a pénzügyminiszterhez az ügyben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.