Csökken az EU mezőgazdaságában az egy dolgozóra jutó reáljövedelem

Magyarországon azonban 35,6 százalékos volt a visszaesés – közölte első erre vonatkozó becslésében az unió statisztikai hivatala. Az unióban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma ugyan 2,2 százalékkal csökkent, ám a szektor összesített reáljövedelme 14,2 százalékkal esett vissza, így adódik az egy főre jutó reáljövedelem jelentős mérséklődése. Tavaly még „csak” 2,5 százalékos volt az egy főre jutó reáljövedelem csökkenése az agrárszektorban. Az egyes országokban jelentősen eltérő a helyzet. A legsúlyosabb – 35,6 százalékos – jövedelemzuhanás Magyarországon mutatkozott. Olaszországban 25,3, Luxemburgban 25,1, a Cseh Köztársaságban 24,2, Írországban 22,3, Németországban 21, Ausztriában 20,4, Franciaországban pedig 19,8 százalékos volt az egy főre jutó mezőgazdasági reáljövedelem-csökkenés 2009-ben. Ezzel szemben Nagy-Britanniában 14,3, Máltán 9,1, Finnországban pedig 2,6 százalékkal emelkedett a jövedelem. A 27 tagország közül csak ötben volt emelkedés – a fent említett három mellett Görögországban és Cipruson. A realizált jövedelem nagysága a termények és az állatok vonatkozásában is főként az árak zuhanásának volt betudható, és csak jóval kisebb mértékben a termelés csökkenésének. A korábbi, jobb évek statisztikáját is figyelembe véve 2005 és 2009 között összességében 1,7 százalékkal mérséklődött az unió mezőgazdaságában az egy főre jutó reáljövedelem, miközben a befektetett munka összértéke 115, százalékkal csökkent 2005 óta.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.