Csökkenő árbevétellel számol a Bonbonetti

A Bonbonetti-csoport a tavalyhoz képest csökkenő árbevétellel számol a belföldi piac visszaesése miatt – mondta Sánta Sándor vezérigazgató.Közölte: az idén 10,6 milliárd forintos árbevételre számít a menedzsment, szemben a 2011-es 11,1 milliárd forinttal. Jövőre várhatóan a 2011-es szinten lesz a forgalom a tulajdonosváltásnak köszönhetően. Az ukrán versenyhatóság a közelmúltban jóváhagyta, hogy a Bonbonetti-csoport a Roshen Confectionery Corporation részévé váljon. A vezérigazgató arról nem tudott tájékoztatást adni, hogy az erről szóló szerződést mikor írják alá. Emlékeztetett viszont arra, hogy a Bonbonetti már az idén tavasszal stratégiai szövetséget kötött a Roshennel. A vezérigazgató szerint azzal, hogy a Bonbonetti a Roshen része lesz a belföldi piaci pozícióinak erősítése mellett, az együttműködés révén tovább terjeszkedhet az európai piacon is. Most a Bonbonetti Csoport kivitelből származó árbevétele éves szinten mintegy 3 milliárd forint. Ez utóbbi emelkedik majd várhatóan jelentős mértékben. Így Sánta Sándor szerint 2014-től a Bonbonetti Csoport jelentős árbevétel-növekedéssel számolhat. Annak érdekében pedig, hogy a piaci pozíciók erősödhessenek a mind bel-, mind pedig külföldön a termékválaszték bővítése is napirenden szerepel. Ez utóbbit azonban nem kívánta a vezérigazgató pontosítani tekintettel a konkurenciára. Jelezte viszont, hogy például a cégcsoport által most is gyártott alkoholos praliné, és a tibi csoki előtt is új lehetőségek nyílnak a nemzetközi piacon. Hozzáfűzte: a tibi csoki továbbra is Magyarországon készül majd. A magyar édesipar összesített árbevétele jelenleg mintegy 180-190 milliárd forint. Az eladások azonban az utóbbi években csökkennek. Ez a folyamat különösen érezhetővé vált a népegészségügyi termékdíj bevezetését követően – mondta a vezérigazgató. Hozzátette: ez a piac átrendeződését vonta maga után, ami főként a sajátmárkás illetve az olcsóbb termékek keresletnövekedésében mutatkozik meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.