Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak szeptemberben

A KSH adatai szerint az első kilenc hónapban az agrártermékek termelőiár-szintje 19,2 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 27,6 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,6 százalékos csökkenéséből adódott. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 6,4 százalékkal mérséklődött.

A legrosszabbul az alma járt
2009 szeptemberében a gabonafélék termelői ára a 2008 szeptemberinél 18,2 százalékkal alacsonyabb volt, az olajnövények termelői ára pedig 38,2 százalékkal esett vissza. A burgonya termelői ára 11,4 százalékkal nőtt, míg a zöldségféléké 7,6 százalékkal mérséklődött. A gyümölcsök termelői árában 21,6 százalékos csökkenés mutatkozott. Az időszak értékesítésében legjelentősebb súlyt képviselő gyümölcs az alma, aminek az ára jelentősen, több mint 40 százalékkal esett vissza a tavaly szeptemberihez képest. Ugyanebben az időszakban a borszőlő felvásárlási ára 15,3 százalékkal csökkent. Az idén az első kilenc hónapban a gabonafélék termelői átlagára 36,4 százalékkal csökkent az előző év első kilenc hónapjához képest; a búza ára 27,4, a kukoricáé 38 százalékkal esett vissza. A burgonya ára 4,9 százalékkal nőtt, a zöldségféléké 8,2, a gyümölcsöké 20,5 százalékkal csökkent.

A tojás drágább a tej olcsóbb
A vágóállatok termelői ára 2009 szeptemberében 0,3 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Az előző év azonos időszakához mérten az állati termékek árai 12,4 százalékkal csökkentek, ezen belül az étkezési tyúktojás termelői ára 5,1 százalékkal magasabb, a tejé 19,6 százalékkal alacsonyabb volt. A vágóállatok termelői árai az első kilenc hónapban 2,9 százalékkal emelkedtek, míg az állati termékek ára az év első kilenc hónapjában 17,3 százalékkal csökkent. A tej ára 25,1 százalékkal csökkent, a tojásé 5,2 százalékkal nőtt.

Jelentősen csökkent a takarmány ára
2009. január-szeptemberben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 6,4 százalékkal csökkent a 2008. január-szeptemberihez képest, ami a folyó termelő felhasználás árszínvonalának 7,6 százalékos mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos emelkedéséből adódott. A folyó termelő felhasználás csökkenésére döntő hatást gyakorolt a jelentős súllyal rendelkező takarmányok árának 21,2 százalékos visszaesése – ezen belül az egyszerű takarmányok ára 32,2, a keveréktakarmányoké 14,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. A műtrágyák árszínvonala 2009 első három negyedévében 1,4 százalékkal csökkent, míg a növényvédő szerek ára 4,2, az állatgyógyászati készítményeké 8,9 százalékkal haladta meg 2008 azonos időszakának árait. 

Még vannak beruházások
A mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,9 százalékos növekedése a mezőgazdaságigép-beruházások 2,5, valamint az épületberuházások árának 3,5 százalékos emelkedéséből adódott. A mezőgazdasági termelőiár-index és a mezőgazdasági ráfordítások árindexének hányadosa az agrárolló mutató, melynek értéke 2009 első három negyedévében 86,3 százalék volt – azaz 2008 azonos időszakához mérten a mezőgazdasági ráfordítási árak kisebb mérséklődésével szemben a termelői árak nagyobb mértékben csökkentek. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.