Csúcson az élelmiszer-és nyersanyagárak
A hamburgi világgazdasági kutatóintézet (HWWI) kimutatása szerint a nyersanyagok euróban kifejezett árának alakulását tükröző index 9,4 százalékkal volt magasabb, mint novemberben, s ezzel rekordot döntött 2010-ben, de elmaradt a 2008. nyarának rekordértékeitől. Akkor például a kőolaj, a földgáz, a szén jóval drágább volt, mint most. A tavalyi év egészében mindent egybevetve a nyersanyagok 31 százalékkal drágultak, energiahordozók nélkül 41 százalékos volt az áremelkedés. Ezek a fejlemények az alapvető élelmiszerek árának alakulásában is erősen éreztették a hatásukat: elsősorban a cukor, a gabona, az olajfélék és zsiradékok lettek sokkal drágábbak, néhány termék – például a hús ára – minden eddigi rekordot megdöntött, csupán a tej- és tejtermékek árának emelkedése maradt bizonyos határok között. Ezt a tendenciát támasztják alá az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai is: a globális élelmiszerár-index 214,7 pontra szökött fel az év utolsó hónapjában a novemberi 206,0 pontról, s ezzel meghaladta a 2008 júniusában az élelmiszerválság idején beállított 213,5 pontos történelmi rekordot. Akkor a rendkívüli drágulás számos fejlődő országban váltott ki zavargásokat.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.