Csúszik a határátkelő utak építése Békésben

Így a települések januárban nem tudták beadni az unió által is támogatott projektekre a pályázatokat, ám a kora nyári végső határidőre még elkészülhetnek a dokumentumok – írta a Békés Megyei Hírlap. Dombegyház és a szomszédos Iratos között, a történelmi Aradi úton mindössze hét kilométer a távolság. Ha viszont a dombegyháziak rokonlátogatásra indulnak Iratosra, akkor 104 kilométert kell kerülniük Battonya felé. Varga Lajos, a község első embere szerint a határig vezető 6,2 kilométeres utat teljesen fel kell újtani, mert a Trianon előtti szakasznak már csak a nyomai látszanak. Tarr Lajos (képünkön), Lőkösháza polgármestere pedig arról panaszkodott az újságnak, hogy „magasabb szinten egyik fél sem zárkózik el a fejlesztéstől”, ám mégis úgy érzi, valahol hiányzik a politikai akarat. A helyieken ugyanakkor sokat segítene, ha elkészülne a magyar oldalon az 1,5, a szomszédban pedig a hét kilométeres szakasz. Ezzel Arad város megközelíthetősége a korábbi 50 kilométerről 25 kilométerre csökkenne. A tervezet útszakaszon azonban még a kisajátítások sem kezdődtek el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.