Demonstráltak az ügetőló-tulajdonosok

A Magyar Ügetőló Futtatók Egyesülete három lóval és mintegy 100-200 fővel tiltakozott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő budapesti székháza előtt, rendőri biztosítás mellett. Az egyesület az interneten tette közzé azt a petíciót, amelyet hétfőn délután Kamarás Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatójának akartak átadni, de helyette Zana Tibor társaságokért felelős igazgató vett át, többek között Fábry Sándortól. Az MNV Zrt. vezérigazgatójának szánt dokumentumban a mintegy 500 ügetőló tulajdonos egyesületi tag kifogásolja, hogy a 2009. évi 48 versenynappal szemben mindössze 35 versenynapot akarnak tartani, és a tavalyi 183 millió forint helyett mindössze 120 milliót szánnának a díjakra. Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az ügető- és galoppversenyekre összesen 65 napot terveztek a még el nem fogadott üzleti tervben, az ügetőversenyek díjkerete pedig – javaslatuk szerint – megegyezik a 2009. évi 183 millió forinttal. Az ügetőló-tulajdonosok petíciójukban emlékeztetnek arra, hogy tavaly 183 millió forint versenydíjhoz jutottak, amiből 60 millió forintot visszafizettek a Nemzeti Lóverseny Kft.-nek. A Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a 60 millió forintot nem visszafizették a lótulajdonosok, hanem – nagyon alacsony áron – megfizették a szolgáltatás díját. Mintegy 300 ló „elszállásolását” és annak költséget, például a villamosenergia- és a vízdíjat. Vajtó Lajos elmondta azt is, hogy a Nemzeti Lovardához képest a Nemzeti Lóverseny Kft. szolgáltatásainak díja jóval alacsonyabb, éppen azért, mert figyelembe veszik a futtatók és trénerek pénzügyi helyzetét. A lótulajdonosok alacsonynak tartják azt az összeget, amit a fogadási forgalomhoz képest kapnak. Állításuk szerint ez 30 százalék. 2009-ben a fogadási forgalom 45 százalékát tette ki az a 183 millió forint, amit versenydíjként kifizettek. A nemzetközi gyakorlatban a fogadási forgalom 8-10 százaléka a versenydíj. Az igaz, hogy évről-évre csökken a versenynapok és a futamok száma is, de visszaesett a fogadási tétek nagysága is. Az országos fogadóhálózat kiépítése segíthet a forgalom növelésén, amihez az informatikai rendszer fejlesztésére pályázatot írnak ki. A lótulajdonosok véleménye szerint pazarló az állami tulajdonló két lóversenycég. Vajtó Lajos erre csak annyit mondott, hogy évi 200 millió forint körüli összeget fizetnek ki például a kőbányai önkormányzatnak telek- és építményadóként. A társaság 200 hektár területen működik. A két lóverseny vállalkozás, a versenyekhez szükséges eszközöket birtokló és üzemeltető Nemzeti Lóverseny Kft. és a fogadásszervezéssel foglalkozó Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 100 százalékban állami tulajdonban van. Egy 2006-ban született kormányhatározat szerint mindaddig finanszírozzák a lóversenyezést, amíg a két társaságot értékesíteni nem tudják. A pénzügyi támogatás mértékéről a kormányhatározat nem rendelkezik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.