Egymilliárd forintnál több profit a Garantiqánál

A válság hatásai a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. portfoliójában is jelentkeztek: növekedtek a tartalékolási kötelezettségek és a kifizetett beváltások mennyisége is meghaladta a tervezettet, így a társaság 2009. évben veszteséges volt. Az idén februárban átlagosan 25 százalékkal emelte díjait a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., így 2010 első negyedévét már 1,1 milliárd forintos pozitív eredménnyel zárta. Az állami tulajdonú Garantiqa elsődleges célja, hogy kockázatvállalásával segítse a Magyarországon bejegyzett kis- és középvállalkozások (kkv) finanszírozási forrásokhoz jutását. A társaság a normál körülmények között hitelképes cégeket finanszírozta a válság időszakában azért, hogy azok átvészeljék a nehéz időszakot. “A jobb idők beköszöntével (a cég) haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket az eredményes gazdálkodás visszaállításához” – olvasható a honlapon. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az elmúlt években – a tervezettet folyamatosan meghaladó mértékben – folyamatosan bővítette KKV-portfolióját. Ez egyúttal a beváltások emelkedésével járt, ami 2006-2009 között a költségvetés számára évi 0-4 milliárd forint többlet viszontgarancia-lehívást okozott. A társaság arra számít, hogy az idei évben körülbelül 4-5 milliárd forint körüli lehet ez a túllépés a költségvetési törvényben rögzített 15,2 milliárd forinthoz képest. A társaság 2005 és 2009 között 125 ezer szerződés keretében több mint 49 ezer kkv hitelére vállalt kezességet, összesen 1.150 milliárd forint értékben. A vállalkozások így összesen 1.400 milliárd forint hitelhez jutottak, amiért összesen 18,5 milliárd forint garanciadíjat fizettek a társaságnak. Az elmúlt évben és az idei első negyedévben rendkívüli módon megnőtt a kereslet a hitelgarancia iránt, hiszen a bankok kockázatviselési hajlandósága a válság miatt jelentősen csökkent, így egyre több esetben kértek fedezetet, vagy garanciát a kkv hitelek mellé. Ennek eredményeképpen a garanciavállalás összege megközelítette a 450 milliárd forintot, a garanciaállomány összege pedig meghaladta az 500 milliárd forintot. Tavaly a társaság 31.000 kezességvállalási szerződést kötött, miközben az egy szerződésben vállat garanciaösszeg átlaga éves összehasonlításban 12,3-ról 14,3 millió forintra nőtt. Ennek a felfutásnak a költségvetési hatásai még nem ismertek, de a kockázatosabb cégek hiteleinek garantálása miatt értelemszerűen megnőtt a garancia lehívások mennyisége, és a Garantiqának kifizetett állami viszontgarancia összege 27 milliárd forintra emelkedett. A nem válságos időkből származó adatok szerint azonban ez a pénz a garantált hitellel rendelkező vállalkozások adóbefizetései nyomán bőségesen megtérül a költségvetés számára. A 2005-től 2008-ig tartó “békeévekben” az érintett cégektől az államkasszába befolyó adóforintok 27-szeresen múlták felül az állami viszontgarancia mértékét. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az elmúlt években folyamatosan bővítette termékkínálatát és növelte a garanciavállalási kereteket. Az Európai Bizottságnak tett bejelentéseivel a cég elérte, hogy megemeljék az egy ügyfélnek nyújtható garancia mértékét és értékét, így 2009 áprilisa óta nemcsak a kamat és tőkeösszeg 80 százalékára, hanem annak 90 százalékára is vállalható garancia, és gyakorlatilag minden hiteltípusnál megemelkedett az egy ügyfélnek vállalható garanciaösszeg plafonja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.