Egymilliárdos fejlesztés Záhony felé a 4-esen

Ezt Győri Zsolt, a kivitelező nyíregyházi KE-VÍZ 21 Építőipari Rt. főépítés-vezetője közölte. A záhonyi határállomáson március közepéig részleges forgalom-korlátozás lesz a kilépő kamionsávon, majd március 16-tól teljes útzár mellett indul a Tisza-híd felújítása, s emiatt torlódásra kell számítani az átkelőhelyen – mondta a munkálatok irányítója.

Máshol menjenek át

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerint az építkezés idején megnő a várakozás a határátkelőnél, ezért a személyforgalomban átkelőknek azt javasolják, hogy a Tiszabecs-Tiszaújlak, a Beregsurány-Asztély, a Barabás-Mezőkaszony és a Lónya-Harangláb közötti magyar-ukrán átkelőhelyeket válasszák inkább.

Az EU támogatásával

Győri Zsolt elmondta: a beruházás az Európai Unió támogatásával valósul meg. A kivitelező munkálatokat a Szabolcs 2008 Konzorcium végzi, amely a budapesti Vegyépszer Zrt.-ből és a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Rt.-ből áll; a beruházó pedig a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt.

Október közepéig végeznek

A több mint egymilliárd forintos költségből megerősítik a záhonyi határállomásra vezető 4-es számú főút Újfehértó előtti és utáni, valamint a Kisvárda-Fényeslitke közötti részének két szakaszát. A főút alatt húzódó hidak közül felújítanak egyet-egyet Újfehértónál és Ajaknál, Kisvárdánál pedig kettőt, valamint korszerűsítik a záhonyi Tisza-hidat.
A beruházás befejezési határideje: 2009. október 15., de a záhonyi Tisza-híd felújítása hamarabb, már július elejére befejeződik.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.