Elkészült a 61-es főút zalai burkolatmegerősítése

Ezt az európai uniós Közlekedés Operatív Program támogatásából finanszírozta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A NIF közlése szerint a beruházás keretében megújult egy közlekedési csomópont, hat autóbuszöböl, kiszélesítették az útszakaszt, és számos közlekedésbiztonsági elemet építettek be. Az átadási ünnepségen Marton István (képünkön) – 2006-ban a Fidesz támogatásával megválasztott, de azóta a frakciótól eltávolodott – polgármester összegzése szerint a jelenlegi négyéves ciklusban több út épült és épül jelenleg is Nagykanizsa térségében, mint a korábbi 16 év alatt együttvéve. Említést tett az M7-es autópályáról, valamint a 61-es és a 74-es főút várost elkerülő, jelenleg még épülő szakaszáról. A polgármester szerint ingyenessé kellene tenni az M7-es autópályát a nagykanizsai keleti és nyugati csomópont között, mert ezzel csökkenteni lehetne a városi utak környékén a légszennyezettséget. Indoklása szerint az ingyenessé váló szakasz nem okozna bevételkiesést a nemzetgazdaságnak, mert a nemzetközi és belföldi tranzitforgalom miatt továbbra is fizetnének az itt áthaladók. Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára az átadáson úgy fogalmazott: az országban az elmúlt csaknem egy évtizedben elindult közlekedési fejlesztések a munkalehetőségek bővítéséhez is hozzájárultak. Leginkább az egy- és kétszámjegyű útvonalak mentén megteremtődött a lehetőség a gazdaság fejlődéséhez, így az ország számára kiemelten fontos logisztikai beruházások kiépítéséhez. A gazdasági tárca államtitkára közölte: az uniós források felhasználásával jelenleg 1.200 egészségügyi, oktatási és térségfejlesztési projekt folyik az országban, ami mintegy 2.440 milliárd forint, hazai döntésű beruházást jelent. Ezen túlmenően a 274 kiemelt uniós projekt további 1.000 milliárd, a közlekedési és környezetvédelmi nagyprojektek pedig még 900 milliárd forint felhasználását teszik lehetővé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.