Elkészült a záhonyi vasúti infrastruktúra terve
A záhonyi térség komplex gazdaságfejlesztési programja a kormány döntése alapján az Új Magyarország Fejlesztési Terv több operatív programjának támogatásával, valamint a kormányzati költségvetéséből biztosított társfinanszírozással jöhet létre.
34 km felújítás 2010-ig
A projekt részeként megvalósul az árufuvarozási határátmenetet biztosító széles és normál nyomtávú gerinchálózat fejlesztése, valamint az árufuvarozási és logisztikai kapacitásokat kiszolgáló vontatóvágány hálózat felújítása. A vasúti átrakó körzet összesen 150 kilométer hosszú széles- és fonódott vágányhálózatából 34 kilométer vágányt újítanak fel, ami várhatóan 2010. december 31-ig valósul meg. Az előkészítési tevékenység összefogása a MÁV Zrt., míg a kivitelezési tevékenység összefogása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feladata.
Már hatósági engedélyezés alatt
A Magyar Államvasutak már elkezdte a munkát, az engedélyezési és kiviteli tervek, továbbá a tenderdokumentáció elkészítését, valamint a szükséges hozzájárulások és hatósági engedélyek beszerzését. A MÁV közleménye szerint mivel a kivitelezési pályázatok meghirdetéséhez szükséges tervek elkészítése egyszerre történik, csak többszöri egyeztetés után vált véglegessé a pontos műszaki tartalom. Ezek alapján végezte el a tervezést a MÁV Tervező Intézet (MÁVTI) Kft. Az elkészült tervdokumentációt a tervező már leszállította a MÁV Zrt.-nek, amely tervek illeszkednek a későbbiekben átépítésre kerülő Nyíregyháza-Záhony normál nyomközű nemzetközi törzshálózati 160 kilométer/óra sebességre történő átépítésének terveihez is. Az elkészült terveket a vasúttársaság jóváhagyta, jelenleg a hatósági engedélyezési eljárás zajlik.
Közbeszerzés lesz
Mindkét projekt kivitelezőjének és a lebonyolítás ellenőrzését végző vállalkozóinak kiválasztása közbeszerzési eljárás keretében történik, amely felhívásokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. teszi közzé. Ugyancsak az előkészítő munkafolyamat részét képezik a tájékoztatási feladatok ellátása is, amely egyaránt kiterjed a szomszédos, és egyben a felújítás során érintett Ukrán Vasúttársaságra, valamint a környéken élő lakosság informálására. A széles nyomközű pálya felújítása során várhatóan hosszabb, 1,5-2 hónapos vágányzár is szükségessé válik a jelenlegi bátyui határátmenetben. Ezért a MÁV Zrt. munkatársai a Csap-Záhony közötti széles nyomtávon történő forgalom ez idő alatti zökkenőmentes lebonyolítása érdekében az Ukrán Vasutak képviselőivel tárgyalásokat kezdtek.
Lakossági fórum a tájékoztatásra
A felújítási munkálatokban érintett települések lakóihoz (Záhony, Tuzsér, Komoró, Tornyospálca, Fényeslitke) a vasúttársaság tájékoztató kiadványt juttatott el, továbbá a megvalósuló projekt előkészítésének feladatairól, a feladatok aktuális állásáról, a beruházás és a kapcsolódó lehetőségek kialakításáról a MÁV Zrt. a Regionális Fejlesztési Hivatal és a tervező bevonásával lakossági fórumot tart.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.