Elkészült az A-Híd által épített autópálya híd Nyitrán

A létesítmény szerződés szerinti elkészítési határideje szeptember 28., de ,már most megindulhatna rajta a forgalom – mondta Takács László projektvezető a helyszínen. A híd két szakaszból áll, a rövidebb a Nyitra folyón ível át, a hosszabb pedig egy városi út és a vasút, továbbá egy városrész felett húzódik. A két hídrész más-más technológiával épült. A ppp-konstrukció koncesszora egy bankcsoport, míg a fővállalkozó a cseh Eurovia a.s. szlovák Granvia Construction s.r.o. nevű leányvállalata. A fővállalkozó kereste meg az A-Híd Zrt.-t, és hosszas tárgyalások után állapodtak meg a műszaki megoldásokban és az árban. A hidat egy szlovák cég, a Dopravoprojekt a.s. tervezte. Az előkészítő munkák 2010. februárban kezdődtek. A munka felfutásával átlagosan 250 magyar szakember dolgozott a hídon, a helyi alvállalkozók mellett. A szükséges anyagok közül a beton és a betonacél helyi termék volt, a főbb gépek és a speciális gyártóeszközök valamint a technológiák Magyarországról érkeztek. Az A-Híd Zrt. – amely a Hídépítő cégcsoport része – tavalyi árbevétele 15 milliárd forint volt, az adózott eredménye pedig 150 millió forintot tett ki. Az idei várható árbevétel 32 milliárd forint. Ennek nagyobb tételei a szlovák híd mellett a 13,7 milliárd forintba kerülő Hany-Tiszasüly víztározó, és az M0 autópálya déli hídjai.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.