Elkészült az agrárkamarai törvénytervezet és a tárcastratégia

Ezt közölte a kormány.hu honlapon a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A találkozóra azért került sor, hogy az agrárügyekért felelős miniszter első kézből tájékoztassa a Magosz elnökét a két témáról, amelyet a tárca március közepén társadalmi vitára bocsát. A vidékfejlesztési miniszter tavaly novemberben részt vett a Magosz országos választmányi ülésén, ahol a gazdák számos javaslatot fogalmaztak meg azzal az igénnyel, hogy a tárca vegye figyelembe a nemzeti vidékstratégia összeállításnál. Az ülésen készült jegyzőkönyv alapján a miniszter feladatlistát készíttetett, amely szerint az általános jellegű, illetve jogi beavatkozást igénylő felvetéseket az érintett szakállamtitkárságok megvizsgálták és vizsgálják, s azokat lehetőség szerint figyelembe veszik azokat a szabályozók kidolgozásánál illetve módosításánál – tartalmazza a közlemény.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.