Elmaradtak az őszi vetésekkel

Az agrárkamara közleményében megállapítja: a betakarításnak sincs vége; a kukorica, cukorrépa 7-8 százaléka van még a földeken, és napraforgó is található még foltokban „lábon„, a burgonyaszedéssel viszont végeztek a gazdák. A kamara közleménye szerint egy, az idei december első dekádjának végén készült felmérés szerint egyetlen egy növénynél nem sikerült akkora területet bevetni, mint amennyit a gazdálkodók terveztek. A legérzékenyebben érintheti a mezőgazdaság 2011. évi teljesítményét, hogy a legjelentősebb őszi vetésű növényből, az őszi búzából a termelők alig 1 millió hektárt (10.000 négyzetkilométert) akartak elvetni, de ehhez képest is bő 7 százalékkal maradtak el, ráadásul az 1 millió hektár egy része már november végi vetés volt, ami nem sok bizakodásra ad okot, ismerve az azóta eltelt napok időjárását. Az árpánál hasonló a lemaradás, a repcéből majd 9, a tritikálénál pedig 15 százalék. Az agrárkamara szerint más munkákat is hátráltatott a sok eső, illetve a belvíz, , az elhúzódó betakarítás. Így például a tervezett 2,2 millióhoz képest csak 1,3 millió hektáron (13.000 négyzetkilométeren) sikerült szántani, ami 38 százalékos elmaradást jelent, vagyis 830 ezer hektárral nagyobb területet kell majd tavasszal felszántani. Az ősszel be nem vetett terület a tervekhez képest 130-135 ezer hektár (1.300-1.350 négyzetkilométer), ezt szintén tavasszal kell majd hasznosítani, mely területet a mostani és tavaszig elhúzódó belvíz szinte biztos, hogy akár százezer hektárral (1.000 négyzetkilométerrel) is megnövelhet. Már több mint egy hete 300 ezer hektár (3.000 négyzetkilométer) áll víz alatt, ennek fele szántó és vetés. E területen szinte biztos, hogy ki kell majd szántani a növényeket tavasszal. Ezt meghaladó azon területek nagysága, amelyen a talaj, vízzel való telítettsége minden munkát akadályoz. Az idei év megmutatta, hogy nem lehet a vízrendezést az elkövetkezőkben felelős összefogás nélkül megoldani – állapítja meg az agrárkamara. Karácsony előtt furcsa, de még mindig 80 ezer hektárnyi kukorica és ezer hektár cukorrépa vár betakarításra. Az összes termés 7 és 8 százaléka még a földeken van. A szóját, napraforgót és burgonyát már lényegében betakarították a termelők – állítja a közlemény. A kamara tagjai megállapították, hogy a jelenlegi gázszolgáltatási rendszert szabályozó rendeletek csapadékos időjárás esetén – az elhúzódó szárítási időszak következtében – tovább súlyosbítják a termelők helyzetét, mivel akkora költségeket rónak a gazdálkodókra, hogy sok helyen megakadályozzák a betakarítást, ezért megelőző intézkedéseket kell hozni hasonló helyzet elkerülése érdekében. Az agrárkamara növénytermesztési szakemberei szerint december elején a búza közel 40 százaléka volt jónak mondható, 34 százalék közepes és 28 százalék gyenge, ez az arány az utóbbi években rendre 49, 32,19 százalék volt. Ebből is látszik, hogy igen rossz a kiindulási helyzet. A felmérést követően indult el azonban egy újabb, a belvizes területek növekedését okozó csapadék és árhullám, ami tovább ronthatja majd az arányokat – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.

Vélemény, hozzászólás?