Emelkedhet a tej és a tejtermékek ára

Hozzátették: ez a folyamat már elkezdődött, és az unió más országaiban is hasonló a helyzet, érezhető a piaci nyomás. A legfrissebb információk szerint az úgynevezett „spot-árak” – ez az azonnali szállítható tej árát jelenti – 2-3 euró-centtel, vagyis 6-8 forinttal emelkednek belföldön. (Így elérik a 95-100 forintot literenként, a szerződéses árak pedig 85-90 forint/liter körül mozognak.) A Tej Terméktanács arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett megjelent a magyar piacon egy exportorientált termék-előállításban érdekelt új szereplő is. Ez a cég várhatóan szintén erős keresleti magatartással kezdi majd alapanyag-bázisának megteremtését és működésének stabil indítását. Az áremelésre vonatkozó további figyelmeztető jel, hogy a szokásos évi tejtermelési többlet alapanyagár csökkentő hatása megszűnt – ez a többlet tavasz végén áll elő. Sőt, mindez az időjárási viszonyok és a takarmányárak miatt az indokoltnál nagyobb mértékben vonta maga után az alapanyag-előállítás szűkülését. A szakemberek szerint mindez átszabja a feldolgozók árpolitikáját. Az emelkedő tejárak ugyanis már elérték azt a szintet, amit a jelenlegi kereskedelmi „átadási árszinten” nem lehet kigazdálkodni. Így az áruházláncok kénytelenek lesznek vagy az esetenként 40-50 százalékos, a tejre, illetve az alapvető tejtermékekre felszámított hasznuk egy részéről lemondani, és szinten tartani a fogyasztói árakat; vagy emelni a fogyasztói áraikat mintegy 5-10 százalékkal; illetve bizonytalan eredetű és minőségű import tejtermék-dömpinggel próbálják majd alacsony szinten tartani a belföldi árakat. Most a tej átlagos fogyasztói ára literenként 200-220 forint a hazai piacon. A kereskedelmi piaci reakciókat jelentősen befolyásolja a forint árfolyamának alakulása, ami az előrejelzések szerint inkább stagnáló-gyengülő tendenciát mutat – vélik a Tej Terméktanács szakemberei.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.