Eredményes volt a TeSzedd! akció

Az Összefogás a tiszta Magyarországért mozgalom keretében 700 településen, összesen több mint 1500 helyszínen zajlott Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akciója. A tapasztalatok szerint, ahol tavaly is szedtek szemetet, ott az idén kevesebb volt a hulladék. Az akciót közösen rendezte meg a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség és az Országos Polgárőr Szövetség. A rendezvény kiemelt támogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap volt. A TeSzedd! akcióra ebben az évben is egyéni önkéntesek, vállalatok, önkormányzatok, iskolák és civil szervezetek jelentkeztek. Az összefogás célja az idén is a gazdátlan, elhagyott hulladékok eltakarítása volt. Az esemény fővédnöke 2012-ben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, szakmai irányítója pedig Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár volt. Az akcióra előzetesen mintegy 110 ezren regisztráltak, a gyűjtőpontokon pedig a becslések szerint körülbelül ugyanennyi önkéntes csatlakozott hozzájuk. Pontos adatok még nincsenek arról, hogy a résztvevők hány tonna szeméttől szabadították meg a környezetet, de a becslések szerint az önkéntesek munkájának köszönhetően legalább 3 ezer tonna hulladék gyűlt össze. A közlemény kiemeli: a szelektivitás mértékének és az újrahasznosítás arányának növelését tűzte ki célul a hulladékról szóló törvény, amely már az Országgyűlés előtt van. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára az akció egyik fővárosi helyszínén azt hangsúlyozta, hogy a betétdíj bevezetésével azt szeretné elérni a kormány, hogy ne érje meg például az üveget eldobni. A lerakási járulék pedig azt kívánja ösztönözni, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön a lerakókba, helyette az újrahasznosítás kerüljön előtérbe. Az akciót Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter indította el Karcagon. Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára szintén részt vett az ország legnagyobb hulladékgyűjtési akciójában a fővárosi XVII. kerületi Ligetsoron. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár Iváncon a helyi önkéntesekkel együtt rövid idő alatt 40 zsák szemetet szedett össze a település melletti erdő szélén. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár pedig Tápiószentmártonban tisztította meg a helyiekkel közösen a horgásztó környékét. Hende Csaba honvédelmi miniszter Szombathelyen vett részt az országos hulladékgyűjtésben. Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Pápán segített az önkénteseknek. Tóth László gazdasági és informatikai államtitkár valamint Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára és Priit Pallum észt nagykövet is csatlakozott az akcióhoz. A rendezvény hátterét, a zsákok és kesztyűk beszerzését, az önkéntesek által összegyűjtött hulladék szakszerű begyűjtésének és lerakásának költségét ebben az évben az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség vállalta. A vízügyi igazgatóságok az Országos Polgárőr Szövetség közreműködésével idén százezer pár munkavédelmi kesztyűt és ugyanennyi zsákot osztottak szét országszerte az önkéntesek között. A TeSzedd! akcióban zsákokban összegyűjtött szemetet a helyi hulladékgyűjtéssel foglalkozó közszolgáltatók szállítják el. A TeSzedd! akció tavaly indult útjára hagyományteremtő céllal, és Magyarország legsikeresebb civil akciójává vált – olvasható a VM közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.