EU támogatással fejleszt a Pilisi Parkerdő

Lomniczi Gergely elmondta, hogy az akció az unió élőhely megőrző és fejlesztő projektjének keretében valósul meg. Azokat a védett területeken lévő erdőket célozza meg, ahol a természet sokféleségének megőrzése szempontjából kevésbé értékes, az adott erdőtársulásba nem illő fákat cserélik le jobban oda való, őshonos fajokra. Így az eredendően tölgy és cser alkotta erdőkben álló fekete fenyőket és akácokat kivágják, helyükre tölgy, szürke nyár, kőris, cser és más facsemeték kerülnek – tette hozzá. A cserére azért van szükség, mert ezáltal az erőkben gazdagabb élővilág alakulhat ki, ami által stabilabb, egészségesebb lesz az erdő állapota. Amíg például egy fekete fenyő legfeljebb 10-12 féle rovarnak és más élőlénynek biztosít teret a táplálékláncban, addig egy tölgy hozzávetően 600 faj fenntartásában teremt egyensúlyt. Márpedig a természet változásaihoz, például a globális felmelegedés hatásainak ellensúlyozásához a minél gazdagabb, sokrétűbb élővilág képes károsodás nélkül alkalmazkodni – mondta a szakember. Az elmúlt évben elsősorban Budaörs, Pilisszentkereszt környékén és a budai hegyekben cserélték le az erdei fák egy részét, összességében csaknem 60 hektárnyi területen. Az idén – amint a hőmérséklet 10 fok körül alakul – a munkát főként Gödöllő és Valkó közelében folytatják. A program második ütemeként pedig nyáron egy újabb EU-s pályázaton elnyert 300 millio forintból további 600 ezer értékes facsemetét ültetnek majd ki, ahol erre szükség van a parkerdő összesen 64 ezer hektáros területén. A kivágott fák egy részét a helyszínen hagyják a talajerózió lassítására, más részét pedig eladják. Tavaly ebből a társasághoz 60 millió forint folyt be, amelyet a további állományjavításra fordítanak – mondta Lomniczi Gergely.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.