Február közepéig igényelhetik vissza a jövedéki adót a fuvarozók

Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője a szervezet sajtótájékoztatóján kifejtette: 2011. január 1-től lehetőség van arra, hogy a 7,5 tonnát meghaladó, közúti fuvarozásban résztvevő áru- vagy személyszállító járművek üzemanyagai után gázolaj literenként 6,50 forintot visszaigényelhessenek a fuvarozók, de csak azok, akik előzetesen regisztráltak a NAV rendszerében és a NAV nyilvántásba vette őket. Aláhúzta, akik 2011. február 15-ig nem nyújtják be a regisztráció iránti kérelmüket, az első negyedévre vonatkozóan nem nyújthatnak be negyedéves bevallást sem. A regisztrációhoz szükséges nyomtatvány, kitöltési útmutató, valamint a benyújtásra vonatkozó tájékoztató letölthető a NAV honlapjáról. Suller György Attila elmondta azt is, hogy a bejelentéshez szükséges, kitöltött nyomtatványokat a NAV területileg illetékes, megyei vám- és pénzügyőri igazgatósághoz kell benyújtani. Kivéve a külföldi fuvarozók, akik visszaigénylésüket a NAV Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság Kiemelt Ügyek és Adózók Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságára nyújthatják be bejelentésüket. Aki ezt a bejelentést nem teszi meg, mivel az első negyedévben nem lesz jogosult a kedvezmény igénylésére, a következő negyedévtől nyilvántartásba vétel iránti kérelmét – az adó-visszaigénylési jogosultság első ízben történő érvényesítése előtt legalább 30 nappal kell benyújtania a NAV illetékes igazgatóságaihoz. A visszaigénylési lehetőséget csak azok vehetik igénybe, akik benzinkúton üzemanyagkártyával tankolnak vagy amennyiben van saját üzemanyagkútjuk, bizonyos feltételeknek meg kell felelniük. A gázolajat elektronikus mérőeszközön keresztül kell betölteniük, illetve rögzíteniük kell bizonyos adatokat, például a tankolások dátumát, a rendszámot, a kilométeróra állását. A visszaigénylés legkorábban a naptári negyedévet vagy a naptári évet követő hónap 20. napjától nyújtható be, a NAV által erre a célra rendszeresített bevallás nyomtatványon, elektronikus úton. A visszaigénylés a vásárlás, illetve a tankolás hónapját követő 12 hónapon belül érvényesíthető. Karmos Gábor (képünkön), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy bár emelkedtek az üzemanyagárak, a közúti közlekedési szolgáltatóknak „minden fillér számít”. A kedvezményben biztosított literenkénti 6,50 forint gyakorlatilag kilométerenként 2 forintos költségcsökkentést jelent ugyanis számukra. Ez pedig adott esetben eldöntheti azt, hogy egy bizonyos feladatot magyar vagy külföldi fuvarozó végez majd el. Az intézkedésnek komoly költségvetési hatása is van, az MKFE kalkulációi szerint ha minden jogosult magyarországi fuvarozó visszaigényelné a lehetséges 6,50 forintot a literenkénti 97,37 forintos gázolaj jövedéki adóból, ez éves szinten mintegy 8-9 milliárd forintba kerülne az államháztartásnak, száz százalékos kihasználásra azonban nem számítanak. A külföldiek kedvezmény következtében megnövekedő magyarországi tankolása ugyanakkor előreláthatóan többlet magyarországi üzemanyagforgalmat, ezáltal bevételt is generál az államháztartás részére. Ami azonban ennél is fontosabb: a magyarországi  üzemanyagár a biztosított jövedéki adó kedvezménnyel, továbbá az üzemanyag társaságok által a kártyaforgalomban, illetve a nagyfogyasztói kedvezményekben általában a fuvarozóknak nyújtott kedvezményekkel együtt kedvezőbb az ausztriai és szlovák üzemanyag áraknál, ez nagyon régen volt így. Körülbelül 200 millió literes többlet gázolajforgalom következhet ettől, ami mintegy 20 milliárd forint jövedéki adó bevétel többletet lehet várni – hangsúlyozta az MKFE képviselője. A főtitkár emlékeztetett arra: Európában eddig öt ország – Spanyolország, Olaszország, Belgium, Szlovénia és Franciaország – vezette be a jövedéki adó visszaigénylési lehetőséget, Magyarország a hatodik a sorban, az uniós szabályok alapján lényegében bevezetve a legnagyobb kedvezményt. Mivel az említett öt ország egyike sem vonta vissza ezt az intézkedést, előreláthatóan itt is beválik majd ez a rendszer. Karmos Gábor a kedvezmény mértékéért a fuvarozók nevében köszönetet mondott az országgyűlésnek. Mintaértékű együttműködésnek nevezte továbbá az ügyben kialakult közös munkát a NAV és az MKFE között, amely példamutató lehet más szakmák számára is. Egyúttal megköszönte a NAV illetékes főosztályának is az együttműködést, illetve azt, hogy vállalták: részt vesznek azon az országos road-show-n, amelyen a fuvarozókat az ország különböző pontjain tájékoztatják majd a jövedéki adó visszaigénylési lehetőséggel kapcsolatos tudnivalókról.

Vélemény, hozzászólás?