Felmérik az árvíz sújtotta észak-magyarországi települések igényeit

Az NFÜ közleménye szerint a regisztráció célja a „Településrekonstrukció az árvíz sújtotta településeken” című pályázati kiírás előkészítése, a várható pályázói kör és a tervezett projektek előzetes megismerése. A regisztrációs adatlapot 2010. december 15-ig kell postára adni az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökségnek címezve. A tervek szerint a várható maximális támogatási összeg város esetében 150 millió forint, községnél 50 millió forint lehet. A támogatási konstrukció alapvető célja, hogy hozzájáruljon a 2010. májusi-júniusi árvizek által érintett településeken olyan fejlesztések megvalósulásához, amelyek egyaránt szolgálják a károk felszámolását, az infrastruktúra fizikai megújítását, valamint a meglévő funkciók megerősítése mellett annak fejlesztését, bővítését. A regisztrációs pályázat benyújtására jogosultak a 2010. májusi-júniusi árvíz sújtotta települések önkormányzatai. Egy települési önkormányzat egy regisztrációs adatlap benyújtására jogosult. Ugyanakkor regisztrációs pályázatot egy településről több szervezet együttesen, konzorciumi együttműködés keretében is benyújthat. A beérkezett adatlapokat az NFÜ által koordinált szakmai testület értékeli és véleményezi. A pályázók a regisztrációról és a továbbfejlesztésre vonatkozó esetleges javaslatokról értesítést kapnak a végleges pályázati kiírás meghirdetése előtt.

Vélemény, hozzászólás?