Félmilliárdos vállalkozói tanácsadó program indult Észak-Alföldön

Jászai Menyhért, a PRIMON Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány ügyvezető igazgatója, Nyíregyháza alpolgármestere elmondta: a szervezet a Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvánnyal és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Iparszövetséggel közösen létrehozott konzorcium keretében működteti az 500 millió forint értékű programot. A három megye vállalkozásai pályázat alapján 100 ezertől, 4 millió forint összegig kaphatnak támogatást gazdasági szervezetük stratégiájának kidolgozásához, fejlesztéséhez, marketing és kereskedelmi tevékenységük erősítéséhez, a közbeszerzési tendereken való részvételhez, továbbá ügyviteli, adminisztrációs, munkaügyi, illetve jogi feladatellátáshoz, sőt szakfordítók is rendelkezésükre állnak az exportpiacok megszerzéséhez, bonyolításához. Román Erika, a PRIMOM Alapítvány hálózati igazgatója hozzátette: a másfél éves időszakra szóló támogatási programra eddig több, mint 100 vállalkozás jelentkezett a három megyéből, és régiós szinten már el is bíráltak mintegy 20 millió forint értékű pályázatot. Szólt arról is, hogy a vállalkozások tevékenységük javításához regisztrált tanácsadókat vehetnek igénybe a pályázati támogatásból, országosan 135, míg az Észak-alföldi Régióban 20 szakember áll rendelkezésükre. Jászai Menyhért elmondta: a szabolcsi vállalkozások összesen 200 millió forint összegű támogatást nyerhetnek el a programban, míg a további 300 millió forinton a hajdú-hihari és a jász-nagykun-szolnoki vállalkozások osztozhatnak. Szabolcsban – emelte ki – a PRIMOM Alapítványnak mintegy 500 vállalkozási ügyfele van és 2,5 milliárd forint összegű hitelkeret áll a szervezet rendelkezésére a tevékenységük segítéséhez. Az összeg saját forrás, valamint az országos vállalkozói központ, illetve a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. kerete, s a kölcsönöket alacsony kamattal, illetve kamattámogatással helyezik ki. Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere az utóbbival kapcsolatban a sajtótájékoztatón közölte: a 120 ezres nagyváros önkormányzata a helyi vállalkozóknak ötven százalékos mértékű kamattámogatást ad az általuk felvett hitelek visszafizetésénél. Jelenleg mintegy 50 vállalkozás él ezzel a lehetőséggel, s összesen 400 millió forint beruházási- és forgóeszközhitel kamattörlesztését segíti a helyhatóság. Az önkormányzat három éve segíti kamattámogatással a nyíregyházi vállalkozásokat, s a jövő évi tervezett költségvetésében is szerepel erre a célra keret, amelynek összege 30 millió forint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.