Felújítják a Mosoni-Duna hidat Halászinál

A 487 millió forintos állami beruházás eredményeként a kétszer egy sávon haladhat majd a közlekedés a jelenlegi egy sáv helyett. Megerősítik a híd alépítményét, s új acélszerkezetet építenek be. A gyalogosoknak és a kerékpárosoknak a híd mindkét oldalán lehetőséget teremtenek a közlekedésre. A kivitelezést a Hídépítő Zrt. és a Hídtechnika Kft. által létrehozott konzorcium végzi.

Majthényi Tamás, Halászi polgármestere elmondta: a beruházást az tette szükségessé, hogy a jelenlegi egysávos hidat a forgalom “kinőtte”, az útpályát tartó acélszerkezet pedig elhasználódott, balesetveszélyes. Az egynyomú vasúti acélszerkezetet tizenhét évvel ezelőtt építették be “ideiglenesen”, miután a régi híd leszakadt. A felújítási munkákkal szerződés szerint 2010 májusában végeznek, de szeretnék, ha korábban megnyílhatna a forgalom előtt – adott hangot reményének a polgármester.
Ugyanezt szeretné Máriakálnok polgármestere is. Széles Sándor közölte: az előrejelzések szerint a gépkocsiforgalom megötszöröződik, az autóbusz forgalom pedig megtízszereződik a községben, amíg a híd felújítása tart. Emiatt attól tartanak, hogy az útburkolatok állapota leromlik a településen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.