Foglalkoztatási paktum és mintagazdaság a siklósi kistérségben

A harkányi Baranya Hotelben tartották az Európai Unió támogatásával megvalósult 25 millió forintos projekt záró eseményét, a projekt keretében a foglalkoztatási paktum a Siklósi Többcélú Kistérségi Társulás vezetésével, összesen 85 szervezet részvételével jött létre. A célja az, hogy összefogja a kistérségben a foglalkoztatásban érintett szervezeteket és munkáltatókat a munkaerő-piaci helyzet javítása érdekében. A projekt záró rendezvényén Alpár György, az irányítócsoport elnöke hangsúlyozta: a kistérségi összefogás mértéke felülmúlta a várakozásokat. A másfél éves program során öt mintaprojektet dolgoztak ki, ebből egyet, a kisharsányi mintagazdaságot a település polgármestere, Léber Gábor mutatta be. A tervek között négy megműveletlen kert hasznosítása szerepel, ebből egy az önkormányzat, három idős emberek birtokában van. A mintaprojekt hat munkahely létrehozását célozza meg. Ezen kívül egy épület megvásárlása szerepel a 32 millió forintos tervben, ahol a terményeket dolgoznák fel és bemutatnák a projektet. Kiss Erzsébet, az Új Esély Egyesület elnöke kiemelte: a paktum munkacsoportjának célja a helyi erőforrások feltárása, de legalább ilyen fontos a több generációs munkanélküliség csökkentése. Az elnök a napjainkra elfeledett szakmák és a romák hagyományos tevékenységeinek újjáélesztését javasolta, azzal együtt, hogy ezen termékeknek piacot kell teremteni. Hollósi Szabolcs, a kistérség egyik fő partnereként résztvevő BFH Európa Kft. vezetője azt emelte ki, hogy a projekt során létrejött a civil munkacsoport, amely nem szerepelt az eredeti tervek között.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.